Karácsonyi hírlevél
Kedves Barátaim, Tisztelt Ismerősök és Ismeretlenek!
Egy újabb év végére értünk és azért használok többes szám első személyt, mert együtt jártuk végig ezt a nem könnyű esztendőt.
115 előadást csináltam végig, - még a „Halj meg és nagy leszel!” van hátra 30.-án - benne a számomra talán legemlékezetesebb idei kapolcsi 10 nappal, az Aréna és a BKK ünnepi koncertekkel és a számtalan gyönyörűséges hétköznappal a falvakban, városokban, vagy a Muzikumban.
Megjelent a „Térdig a szarban fülig a szeretetben” könyv, amit hihetetlen üzleti érzékem rögtön haza is vágott, mert csak 500 példányt nyomattam, ugyanennyi lemezzel. Ez három nap alatt elfogyott és ettől kezdve - joggal - mindenféle csúnya dolgokat mondtak rólam, mivel nem jutottak hozzá egyikhez sem. Ma már Magyarországon nem lehet CD-t gyártatni, de a Grundrecords segítségével öt hónap késéssel, a napokban megjelentek a zenék is. A könyv három újabb kiadást ért meg.
Kínos nehézségek árán, két évvel elkészülte után kijött a „Növekszik a csapat” album, néhai barátom, Eörsi István (1931- 2005) költő műveivel.
Molnár Anikó és Méri Zsanett hobológusok összehozták a Magyar Hobológiai Társaság Vándor Ló-kiállítását, amit Vigándpetenden és a Kongresszusi Központban tömegek láttak.
Az anyag világszínvonalú Brezsnyev gyűjteményt tartalmaz, amely aprólékosan bemutatja, hogy a mi Ljonyánk hogy kapta el Honecker és Kádár elvtársakat, akik - a képek tanúsága szerint - nem nagyon rúgkapáltak. Akkor most hova tegyük Lenin örökbecsű mondatát? „Elvtársak, a hatalom jobb, mint a szex.”
Április hatodikán a sárbogárdi József Attila Művelődési Házban lejátszottam az ezredik József Attila estemet. (Ehhez 31 év kellett.)
Bár a Nemzeti Színházban három sikeres előadásomat, a „Ballada a két sebzett hattyúról-t”, „A Gulag virágait” és „A föltámadás szomorúságát” kivették a repertoárból, a „Halj meg és nagy leszel!”, a „Hé, magyar Joe!” és a „Tudod, hogy nincs bocsánat” telt házzal fut.
Jövőre folytatódik a „Vadászat” koncertturné, a Déryné programba a „Hármasoltár” és a József Attila műsor mellé bekerült a „Halj meg nagy leszel!” is, a Muzikum klub folytatódik és már a Művészetek Völgye program is összeállt.
Előkészítő munkálatok folynak az „Utcazenész” zenés monodrámám színre vitele ügyében. Lehet, hogy a Színházi Olimpia idején mutatjuk be.
Hozzám közel álló és általam nagyon szeretett emberek szerint „nem tudok a seggemen nyugton ülni” és ennek tulajdonítják a Kongresszusi Központban bemutatott, Kiss Zolival készített új dalunk, a József Attilára utaló „Az ám, hazám” születését. Mivel ez csak egy főpróbája volt a számnak, a hobológusok számára itt közreadjuk a szövegét, mielőtt - szokás szerint - teljesen megváltozna.
Az ám, hazám
Juci a trópuson a melleit rázza,
Ott várja a tavaszt s a celeb barátja.
Az újseggíró röfög, míg a csekkjét várja,
Az ám, hazám.
Hízik, mint a pénze, a bankár jó kövér,
A kisember fázik és csak annyit remél,
Nem fagy meg a család, míg a tél véget ér,
Az ám, hazám.
Már itt van a jövő.
Nem ezt vártuk babám,
Hogy mondta a költő?
Az ám, hazám. Az ám, hazám.
Az összes nagyfejű a nép nevében beszél,
Boldog a kétharmad, az egyharmad se fél,
Na de hol vagyunk mi, na és hol a pokolban vagyok én?
Az ám, hazám.
Lehetne prológus, lehet epilógus,
A hazugság lett a jó magyar virtus,
Sosem múlik el, mint a koronavírus.
Az ám, hazám.
Már itt van a jövő.
Nem ezt vártuk babám,
Hogy mondta a költő?
Az ám, hazám. Az ám, hazám.
Befejezésül sok örömet, boldogságot kívánok kedves Mindannyójuknak, bízva abban, hogy „rosszkedvünk tele” végre véget ér.
Mindent köszönök és hálás szívvel gondolok Önökre.
Hobo
A képen Hobo, mint Harmadik Ricsi
(foto: Földes Borbála)
Legfrissebb hírek
-
2024.06.11
Túlélő trallala -
2024.05.17
Film készül a jövőre 80. születésnapját ünneplő Hobóról -
2024.02.13
VADÁSZAT 40 -
2024.02.13
A Petőfi Életmű díjhoz -
2023.12.31
Újévi köszöntő -
2023.11.27
Linkek -
2023.11.16
Dalszövegek IV. -
2023.11.11
Dalszövegek III. -
2023.11.07
Dalszövegek II. -
2023.10.30
Dalszövegek I.