Kapolcs Hobo Klub-bal vár

. . .

Hobo és barátai, alkotótársai lesznek a vendégek 10 napon át

Kapolcs Hobo Klub-bal várja az érdeklődőket a Malompart Színpadon, ahol Hobo és barátai, alkotótársai lesznek a vendégek 10 napon át, ráadásul sor kerül a Magyar Hobológiai Társaság III. Vándor-Ló-Gyűlésére Sebők János jelenlétében.

A részletekről Hobo beszélt:

„Tavaly minden este más-más előadóestet láthatott a közönség, volt, hogy kettőt is, mert az elsőre nem fért be mindenki. Patakokban folyt a víz, nagy viharok voltak, ezt azonban túléltük, így idén 10 napon keresztül tízféle koncerttel jelentkezünk.
Póka Egon és én vagyunk a kemény mag, csatlakozik hozzánk például Ferenczi György, Fekete Kovács Kornél, Tátrai Tibor is.
A magyar Hobológiai Társaság témája lesz a rock és a film, illetve a népzene, a Rolling Stones zenéje és jelentősége, Tom Waits, a rock és a színház, ez alkalomból vendégünk lesz Vidnyánszky Attila, a Doors és Jim Morrison, Jimi Hendrix élete és zenéje és így tovább.
Szégyen és gyalázat, de szeretnék az emberiségre hakni.. Anno az igazgatótól kaptam ezt a filozófiát. Lesz „jó kövérek vagyunk metálzenekar”, hat mázsa lesz a zenekar súlya és lesznek mindenre elszánt ripacsok” – sorolta Hobo.

Forrás: http://szinhaz.hu/fesztival/46990-vissza-a-kezdetekhez-kozeleg-a-22-muveszetek-volgye
Hobo: Ez lesz életem legnagyobb vállalkozása!
Hobo és Bandája is ott lesz Kapolcson, július 27-étől augusztus 5-éig tízféle koncertet ad a Művészetek Völgyében.
A Magyar Nemzet megkereste, hogy saját modorában számoljon be arról, mire készül az idei Művészetek Völgyében, mi várható a Magyar Hobológiai Társaság Vándor-Ló-Gyűlésének tíznapos „konferenciáján”.
>>> Az írás ITT olvasható <<<

Földes László Hobo július 28-án Kapolcson köszönti az 50 éves Rolling Stones zenekart

Szombaton 16 órakor mutatják be „A Rolling Stones 50 éve” című könyvet. A bemutatón a zenekar legismeretebb magyar rajongója, több, a témában írt kötet szerzője, Hobo mesél majd Mick Jagger legendás együtteséről és a Stones hatásáról az ő életpályáján.

Este kilenctől pedig „Szimpátia az ördöggel” címmel ad koncertet a Hobo és Bandája, amelyen eddig soha el nem hangzott dalok is helyet kapnak majd.

Ide kapcsolódó : Hobo hírlevele ITT olvasható

Kapolcs Hobo Klub-bal várja az érdeklődőket a Malompart Színpadon, ahol Hobo és barátai, alkotótársai lesznek a vendégek 10 napon át, ráadásul sor kerül a Magyar Hobológiai Társaság III. Vándor-Ló-Gyűlésére Sebők János jelenlétében.

A részletekről Hobo beszélt:

„Tavaly minden este más-más előadóestet láthatott a közönség, volt, hogy kettőt is, mert az elsőre nem fért be mindenki. Patakokban folyt a víz, nagy viharok voltak, ezt azonban túléltük, így idén 10 napon keresztül tízféle koncerttel jelentkezünk.
Póka Egon és én vagyunk a kemény mag, csatlakozik hozzánk például Ferenczi György, Fekete Kovács Kornél, Tátrai Tibor is.
A magyar Hobológiai Társaság témája lesz a rock és a film, illetve a népzene, a Rolling Stones zenéje és jelentősége, Tom Waits, a rock és a színház, ez alkalomból vendégünk lesz Vidnyánszky Attila, a Doors és Jim Morrison, Jimi Hendrix élete és zenéje és így tovább.
Szégyen és gyalázat, de szeretnék az emberiségre hakni.. Anno az igazgatótól kaptam ezt a filozófiát. Lesz „jó kövérek vagyunk metálzenekar”, hat mázsa lesz a zenekar súlya és lesznek mindenre elszánt ripacsok” – sorolta Hobo.

Forrás: http://szinhaz.hu/fesztival/46990-vissza-a-kezdetekhez-kozeleg-a-22-muveszetek-volgye

Ide kapcsolódó : Hobo hírlevele ITT olvasható

Az Artpool legújabb projektje, a
K3K-INTEGRÁL
című multimédia installáció, július 27. és augusztus 5. között  minden nap, délután hattól nyolcig tekinthető meg Kapolcson a Galántai ház kiállítóterében (Kossuth utca 55.)

előzetes információ ITT

Helyszíni információ: 06-20-456-4154 (Klaniczay Júlia)

Szeretettel várunk!


« Vissza
AKTUÁLIS
HÍRLEVÉL
Teljes név:
E-mail cím:
Lakcím:
HOBO 2009 © Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, kérjük fogadja el a jogi nyilatkozatot!


Hírlevél feliratkozása során eltárolt adatoknak jogi adatvédelmi nyilatkozatának helye...

Rendelési feltételek

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk felhívni figyelmét néhány megrendeléssel kapcsolatos, fontos információra:

Mindenek előtt kérjük, hogy a kért adatokat (név, lakcím, telefon) a gyors és precíz kiszállítás érdekében pontosan töltse ki. Adatait harmadik félnek csak a szállítással kapcsolatosan adjuk át, akik szintén felelősséget vállaltak azok bizalmas kezelése érdekében.

A megrendelőlap Megjegyzés rovatában tüntetheti fel a vásárlással kapcsolatos üzeneteit (pl. dedikálás, személyes átvételi igény…)

Amennyiben bármi okból problémát jelentene a webáruházon keresztül történő vásárlás, úgy megrendelését feladhatja e-mailen (info@hobo.hu ) vagy akár postai úton is (Rock Diszkont 1068 Budapest, Király utca 108.).
Ez esetben kérjük pontosan tüntesse fel:
- az Ön nevét (és ha eltérő, akkor a számlázási nevet)
- pontos címét, irányítószámmal (ha eltérő, akkor a számlázási címet)
- telefonos elérhetőséget és e-mail címét
- a megrendelt áru pontos címét és darabszámát

A Webáruházat a Rock Diszkont üzemelteti. A termékek mellett feltűntetett fogyasztói árak az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) már tartalmazzák, a kézbesítés költségeit azonban nem.
Ennek összege futárszolgálat igénybevétele esetén belföldön általában 1290 Ft csomagonként.  A megrendelt áruk kiszállítását a GLS Hungary Kft biztosítja.
(Határon túli szállítási megrendelések egyeztetése folyamatban van.)

Amennyiben úgy gondolja, személyesen is átveheti csomagját  a Rock Diszkont üzletben: 1068 Budapest, Király utca 108. Telefon: +36 (1) 341-3350. (hétköznanap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig).
Kérjük, hogy személyes átvételi igényét feltétlenül jelezze megrendeléskor a Megjegyzés rovatnál!

Kellemes böngészést, jó vásárlást kíván Mindenkinek
Webmester
info@hobo.hu