Az anticeleb...

. . .

...aki megtölti a Sportarénát!

Interjú az Ötvenetúl.hu oldaláról

66 éves és 33 éve alapított zenekarától búcsúzik. Hobó utoljára a Hobo Blues Banddel kétszer egymás után.

Írt könyvet a Rolling Stonesról, ott volt a Human Rights Világturné budapesti előadásán, ahol együtt énekelt Stinggel, Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel. Lefordította Jim Morrison verseit, könyvet írt a 66-os útról, írt monodrámát és többszereplős darabot. József Attila, Jim Morrison, François Villon, Allen Ginsberg, Faludy György és Vlagyimir Viszockij önálló színházi estjeivel nagy sikert aratott. Szerepelt filmben, és kiadott harmincöt albumot. Február 13-án lesz 66 éves. Az előző két napon a Budapest Papp László Sportarénában a harminchárom éve alapított HBB-vel készül búcsúkoncertre. Nem a színpadtól, csak a zenekartól búcsúzik.

– Miért tartod fontosnak, hogy legyen búcsúkoncerted?

– A HBB elvégezte, ami rá méretett. Két és fél éve újraalakultunk az öreg veteránokkal, Tátrai Tibi, Solti János, Póka Egon és én, ebbe Deák Bill Gyula már nem szállt be, csak vendégként. Mindenkinek sok dolga volt és van. Nem akarom a zenekart a látszat kedvéért, csak a nosztalgiáért fenntartani. Inkább nézzünk egymás szemébe, köszönjük meg az embereknek azt a harminchárom évet, és búcsúzzunk el. Ez nem az én búcsúmat jelenti, hiszen három nappal később már játszom, és kész van az új szólólemezem is.

– A koncert kapcsán jelenik meg egy válogatáslemezetek Halj meg és nagy leszel címen. 88-ban a hetedik nagylemezeteken, a Csavargók könyvén volt ez egy számotok. Hiszel ebben?

– Ez ironikus és önironikus dolog is egyben, ha Cseh Tamásra gondolok. Most, hogy elment, mindenki a rajongója lett. Sokan mondják, hogy én is így járok. Ennek megyek elébe ezzel a címmel.  

– Gondolod, hogy így lesz?

– Nem gondolom, tudom.

– A világon úgy van, hogy minél öregebb egy blueszenész, annál nagyobb megbecsülésben részesül, mert azt mondják, hogy a korától jobb lett.

– Egyetértek. Annak, amit mi csinálunk, az idő nem árt. Lekopik minden sallang, elvárás és külsőség, és egyre fontosabbá válik a befelé figyelés, a dolog hitelesebb lesz. Jobb vagyok, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Sok mindent megtanultam, ami a javamra szolgált, sok mindent elhagytam, ami nem volt jó, és sokkal inkább tisztában vagyok a saját korlátaimmal.

– Milyen korlátokról beszélsz?

– Zenei korlátaim vannak. Nem tudok gitározni, nem játszom hangszeren. Ezért nem hajlítgatok az énekben, nem frazírozok összevissza, hanem a dallamra és a szövegre koncentrálok.

– A hazánkba eljutott világhírű zenészekkel készült interjúkból kiderült, hogy szinte kivétel nélkül mindegyiknek volt valamilyen gyerekkori zenei előélete. Te nem készültél művészi pályára?

– Nem. Csak húsz-huszonkét éves koromban kezdtem a zene és az irodalom felé fordulni. Hatással volt rám a 60-as évek rhythm and blues zenéje, a Rolling Stones, az Animals, a Doors. Ehhez kapcsolódott a költészet, József Attila, Ginsberg, Pilinszky, Ady Endre, és azok a nagy színészek, akiknek az előadásait láttam: Latinovits Zoltán, Major Tamás, Mensáros László, aztán a magyar zenekarok, a Kex, a Syrius, Sebőék, a Muzsikás. Fokozatosan nőttem fel, és szívtam magamba e mesterek hatásait. 


Ahogy ösztönösen közeledtem a zene felé, elkezdtem szövegeket írni a Kexnek, a Syriusnak, az Olimpiának. Aztán 1976-ban létrejött a „személyes kapcsolat”, elmentem a zágrábi Rolling Stones-koncertre, ez motivált, hogy hobbizenekart alapítsak. Túl voltam a harmincon, és nem hittem, hogy sikerünk lesz. Amatőr voltam, és ma is az vagyok, még mindig szerelemből játszom. De ez előadóként sokkal szabadabbá tett. Nem kellett egy hagyományos rockzenekar pályáját követnem. Összekötöttem a zenével a színházat, a költészetet, a cirkuszt és sok minden mást is. A rengeteg kísérletet jól tolerálta a közönség, így nem lettem megélhetési zenész. Elsősorban előadóként vagyok jelen, ami nem csak a blueszenét jelenti. 30 éve játszom színházban, szavalok. Emellett írok dalszövegeket, könyveket, verseket, monodrámákat, színdarabot is.

 

– Mit csinálnál ma másként a pályádon?

– Megtanulnék gitáron vagy zongorán játszani, hogy zenét tudjak írni a szövegeimhez, ahogy a mestereim Dylan, Jagger, Morrison tették. Sose gondoltam, hogy saját számokat fogok játszani, mindig Doorst, néger bluest vagy Rolling Stonest akartam. Nekem elég volt, hogy havonta kétszer-háromszor kitomboljam magam. Nem készültem másra.

– Szoktál összegzést csinálni?

– Nem. Úton vagyok, és még nem értem a végére.

– Azon gondolkodtál már, hogy mi marad utánad?

– Eddig nem, de mostanában szembesülnöm kell vele. Nekünk ez nemcsak búcsú lesz, hanem egy gyönyörűséges és nyilván fájdalmas szembesülés azzal, amit harminchárom év alatt csináltunk. A közönség által egekig magasztalt művek maradnak utánunk (pl. Vadászat, Tábortűz mellett). Áradnak hozzánk a levelek a koncert kapcsán, tizenhat éves gyerekek és hatvanéves nagyapák írják, hogy a HBB nekik mit jelentett és mit jelent. Eddig ezzel nem voltam tisztában, nem erre figyeltem. Csak csinálom a dolgomat, nem érek rá az összegzésre, hogy a subi-dubi és a csiki-csuki együttesek között hol helyezkedünk el.

– Pedig ezzel egy tudatos művész tisztában van, és én annak tartalak.

– Egyetlen ember volt, aki számomra mérce volt, akire felnéztem: Cseh Tamás. Évtizedek óta ismertem, már akkor is, amikor ismeretlenül – ő is – a Kexnél kezdte. Az ő tisztelete és véleménye volt számomra fontos, és az is, amit csinált. A magyar rockzenében a Kex és a Syrius óta eltelt időben nem nagyon találtam olyan dolgot, ami érdekelt. Az érdeklődésem szűk, nem vagyok nyitott mindenfajta zenére. A dzsesszt és a metálzenét egyáltalán nem szeretem, a népzenét viszont igen. Még mindig hallgatom Bob Dylant, Eric Claptont, Hendrixet, és most rákaptam a Beatlesre. Nem lehet mindent befogadni. József Attilát mondok, Adyt majdnem annyira szeretem, de mégsem mondom, mert nem az enyém, csak hozzám is szól.

– Nagyon jól fogynak a jegyek, biztos teltház lesz, sőt második előadást is hirdettek. Ez a siker a félelem miatt van, hogy nem láthatják többé a HBB-t, vagy a tisztelet?

– Nem tudom. Ezt a közönségtől kéne megkérdezni. Örülök, hogy összejöttünk, bepróbáltuk a műsort, hogy minden készen áll. Vénülő, de nem vén férfiak gyülekezete a csapat, az életük derekán már túl vannak, de nincsenek megrokkanva, nem lepukkadt veteránok. Ettől vagyok ennyire feldobva. Lehet valaki akármilyen jó a hangszerén, ha nincs személyisége, nem jön át az, amit csinál. A művészet és a nagyon jó iparosmunka között van egy szakadék, amit át lehet ugrani, de ez nem tanulás kérdése, hanem adottságé. Nyalókák ezt a zenét nem tudják játszani, hiába tudják a hangokat. Nagyon örülök, hogy a régi társaimat, akik hét-nyolc évvel fiatalabbak, mint én, ilyen állapotban találtam, még akkor is, ha mindannyiunkon van már súlyfelesleg, őszek vagyunk és ráncosak. 

– Hogyan válogattál a számok között?

– Azt a zenét játsszuk, amiben a legjobban érezzük magunkat, és nem játszunk olyan számokat, amikhez játékosként vagy szerzőként ne lenne valakinek köze. 1978-tól az első tizenkét év számai lesznek – ezekben még Póka is benne volt. Két és fél óra biztos lesz.

– Lehet, hogy buta a kérdés, de megkérdezem. Hogyan lehet ezt bírni?

– Ezen a héten, amikor beszélgetünk, van két előadásom, a jövő héten pedig hat. Majdnem ötezer előadást játszottam, tavaly száznegyvennyolcat. A HBB búcsúkoncertje után három nappal megint játszom színházban.

– Mi ad ma ihletet az íráshoz?

– Nincsenek céltábláim, amiket el kell találnom. Vagy jön valami, és akkor kijön minden, vagy pedig nem írok. Ám folyamatos készenlétben állok. Ha éjjel háromkor jut eszembe valami, felülök és leírom. Van, hogy hónapokig semmi. Meg kell várni a pillanatot, amíg ez megjelenik. A Csattanuga csucsu című tizenkét szereplős darabot, amely számomra életem egyik legnagyobb dolga volt, hat nap alatt írtam meg, és a felét ki kellett húzni, különben négy felvonás lett volna. 


2000 és 2007 között egyetlen HBB-lemezt sem írtam, mert nem jött semmi. Csináltam közben Viszockijt, Villont, József Attilát, Tom Waitset, Morrisont, Faludyt. Nem erőlködöm. Az, hogy a lemezekből nincs pénz, nem túl nagy tragédia, mert amikor még volt, akkor sem adták ide, hanem ellopták.

 

 

– Beszéljünk erről a korszakról, ha van kedved hozzá!

– Hogy másnak miért nem lehetett lemeze, azt nem tudom, de azt látom, hogy nem igazán került elő a fiókból betiltott nagylemez különböző, állítólag üldözött zenekaroktól. A mi első lemezünk bizonyos csonkításokkal átment, viszont a másodikat, amely a legnagyobb siker volt, betiltották, és csak 1993-ban jelenhetett meg. Ez a Kopaszkutya volt, de a filmet nem tiltották be, csak a zenét. Ezt Erdős Péter nem tudta elérni Aczél Györgynél a film rendezőjével, Szomjas Györggyel szemben. 


„Nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt” – hangzik el a Ki vagyok én?-ben. Erdős rám förmedt, hogy merészelek ilyesmire vetemedni a forradalmi munkás-paraszt kormány idején? Nekem diplomám van, értelmiségi vagyok, feleltem, és erre nem tudott mit mondani. 


1984-ben a Vadászat duplaalbumnál beszartak a szövegektől, mert meghaladta a műveltségüket és a szellemi képességüket. (Ezzel nem saját szellemi felsőbbségemet fejezném ki, hanem hogy a cenzor milyen hülye volt.) Végül Aczél elvtárs személyesen cenzúrázta a lemezt, sajnos, nem jutott el Brezsnyevig. Néha át tudtam verni őket, néha nem. 


Ha nem jöhetett ki egy lemez, nem omlottam össze, mert főleg koncerten akartam játszani a dalokat, elsősorban ezért születtek. Kiadtunk hat albumot a szocializmusban, és csak kettőt tiltottak be. Ez nem rossz arány. Ellenük mentünk, tudtam, hogy visszaütnek. Benne volt a buliban.

– 89 után szabadabbnak érezted magad?

– Szerzőként a változás semmit nem jelentett. Az ember nem azért zenél, hogy lázadjon, hanem, mert szereti. A mi zenénk nem elvárások vagy tervek alapján született, én nem kizárólag a szocializmust ostoroztam, hanem arról írtam, ami jött. Szeretetről, szerelemről, a hazámról, a barátságról, vagy kurvákról, banditákról, pojácákról. Ma sem kell semmit kiradíroznom az életemből. Az egyetlen dolog, amit felkérésre írtam, a Kopaszkutya film zenéjéhez született. 


Kulturális értelemben most sokkal inkább ellenkultúrában vagyok, mint a 70-es vagy 80-as években. Teljesen elutasítom a „a trendi médiavilágot”, ki is kerültem onnan. 


Húsz-harminc éve a költészet és a zene jelentett valamit. De még a 90-es évek elején is játszottam egyetemistáknak tízezrével. Ma ők nem jönnek a koncertjeinkre és az előadóestjeimre, a színházi darabjaimra sem. A debreceni Csokonai Színházban, ahol öt éve játszom, és ahol a városban negyvenezer jövendő „értelmiségi” van, még negyven sem jár színházba. 


Soha nem érdekelt, hogy egyetemistáknak, csöveseknek, kopasz kövéreknek vagy nagy mellű szőkéknek játszom-e (bár az utóbbi kategória sokáig fontos volt). Nem akartam eltalálni senkit, nem fejeztem ki senkit, sem az értelmiségieket, sem a csavargókat, sem a saját generációmat, sem a fiatalokat, csak magamat. 


Mi is hibáztunk sokat, de nem nyelvtanilag, hanem zeneileg. De tudod, a c-moll ma már nem lehet rendszerellenes. Néha nem tudtuk azt a szellemi és szövegi anyagot beletenni a dalokba, amit kellett volna. A közönség nem hülye, én tudom, mert belőlük élek, ők tartanak el. Voltak nagyon nehéz periódusok, amikor olyanokkal játszottam, akik ezt nem értették meg, és azt hitték, hogy ők félistenek. Van, aki máig nem ébredt fel. Ezért szenvedtünk többször vereséget. Kellemetlen, de meg kell jegyeznem, hogy ezt egyedül én láttam be, csak engem zavart. A többiek azt hitték, minden rendben van. Így esett szét szép lassan a banda.

– Hogyan érzed most magad?

– Az ember útja nem nyílegyenes vonal felfelé, vannak hullámvölgyek. Mi most új csúcs felé megyünk, és ott fejezzük be. Boldog vagyok, hogy ezt a harminchárom évet végigcsináltam, és nem vagyok szomorú. Nem arra gondolok, hogy milyen kár, hogy vége, hanem örülök, hogy megtörtént.

« Vissza
AKTUÁLIS
HÍRLEVÉL
Teljes név:
E-mail cím:
Lakcím:
HOBO 2009 © Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, kérjük fogadja el a jogi nyilatkozatot!


Hírlevél feliratkozása során eltárolt adatoknak jogi adatvédelmi nyilatkozatának helye...

Rendelési feltételek

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk felhívni figyelmét néhány megrendeléssel kapcsolatos, fontos információra:

Mindenek előtt kérjük, hogy a kért adatokat (név, lakcím, telefon) a gyors és precíz kiszállítás érdekében pontosan töltse ki. Adatait harmadik félnek csak a szállítással kapcsolatosan adjuk át, akik szintén felelősséget vállaltak azok bizalmas kezelése érdekében.

A megrendelőlap Megjegyzés rovatában tüntetheti fel a vásárlással kapcsolatos üzeneteit (pl. dedikálás, személyes átvételi igény…)

Amennyiben bármi okból problémát jelentene a webáruházon keresztül történő vásárlás, úgy megrendelését feladhatja e-mailen (info@hobo.hu ) vagy akár postai úton is (Rock Diszkont 1068 Budapest, Király utca 108.).
Ez esetben kérjük pontosan tüntesse fel:
- az Ön nevét (és ha eltérő, akkor a számlázási nevet)
- pontos címét, irányítószámmal (ha eltérő, akkor a számlázási címet)
- telefonos elérhetőséget és e-mail címét
- a megrendelt áru pontos címét és darabszámát

A Webáruházat a Rock Diszkont üzemelteti. A termékek mellett feltűntetett fogyasztói árak az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) már tartalmazzák, a kézbesítés költségeit azonban nem.
Ennek összege futárszolgálat igénybevétele esetén belföldön általában 1290 Ft csomagonként.  A megrendelt áruk kiszállítását a GLS Hungary Kft biztosítja.
(Határon túli szállítási megrendelések egyeztetése folyamatban van.)

Amennyiben úgy gondolja, személyesen is átveheti csomagját  a Rock Diszkont üzletben: 1068 Budapest, Király utca 108. Telefon: +36 (1) 341-3350. (hétköznanap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig).
Kérjük, hogy személyes átvételi igényét feltétlenül jelezze megrendeléskor a Megjegyzés rovatnál!

Kellemes böngészést, jó vásárlást kíván Mindenkinek
Webmester
info@hobo.hu