2022.05.16
Póka Egon emlékkoncert
Mostani bandámmal játszottunk, - Gál István György Attila, Igali Csanád, Kiss Zoltán, - akik ezt örömmel és jó lélekkel tették, pedig Büdi Szilárd kivételével egyikük sem játszott Pókával soha.
A dalok között próbáltam pár dolgot elmondani Egonról, ám a legfontosabbat, - miszerint egy ismert énekes szerint „Egon farkaskutyája korcs volt, ugyanis egy vapiti és egy tarajos sül véletlen találkozásából jött létre”, - kifelejtettem.
Hat olyan dal is elhangzott, amit évtizedek óta nem énekeltem, így olyan volt, mintha teljesen új lenne.
Külön öröm volt találkozni Póka Jutkával, aki a színpad oldalán ülve nézte végig a műsort. De a legnagyobb meglepetést a P. Mobil gitárosa, Sárvári Vili okozta. Aki, mint elmondta, régóta követi pályafutásomat és februárban a Papp László Arénában is ott volt. A „szakmát” ő képviselte egyedül.
Sikerült használni a nézőteret megvilágító lámpákat, így sok-sok ismerős arcot fedezhettem fel a közönség soraiban, néhány fiatal mellett, akiknek nem apjuk, hanem nagyapjuk lehetnék.
Eörsi István költő jósolta 1982-ben: „Amit csináltok, túlél benneteket.” Egyfelől szomorú tény, másfelől jóleső igazság, hogy ez Póka Egon esetében ezen az estén is beigazolódott.
A nagyszerű zenék és az emberek együttérzése, öröme a veszteség el nem múló érzése fölé emelt engem és társaimat, így jó lélekkel hajoltunk meg Egon emléke és a közönség előtt.
Köszönöm mindenkinek, aki ott volt.
Tisztelettel Hobo
Legfrissebb hírek
-
2026.07.04
HOBO // Művészetek Völgye 2026. // Vigántpetend, Hobo Klub -
2026.07.02
Dedikálás -
2026.06.15
Mesél az erdő koncert -
2026.02.15
Hírlevél -
2026.01.28
HOBO 81 -
2026.01.10
TÚLÉLŐ TRALLALLA -
2026.01.03
Úton lenni boldogság -
2025.12.25
Karácsonyi Hírlevél -
2025.09.26
HOBO 80-dalverseny -
2025.07.14
Hírlevél
