HOBO 81
"Ez a személyi kultusz jegyében lezajlott esztendő a Nemzeti Színházban kezdődött a „Medvevára” zenés színmű premierjével 2025. január 24.-én és itt fejeződik be február 12.-én az „A ripacs áriája” koncerttel.
Ez az előadás teljesen különbözik a lejátszott 30 „HOBO80” koncerttól. Bár Lenin azt mondta. hogy „az ismétlés a tudás anyja”, én ezúttal túllépek gyökereimtől és egy telesen más műsort raktam össze.
Persze az ilyen ünnepi előadások alkalmával az emberek mindig inkább a „Best of Hobo„ hagyományát várják, ám én ezúttal sem követem a bevált utat és előadok olyan dalokat, melyek még meg sem jelentek, vagy olyanokat, amelyeket a utoljára a Tanácsköztársaság bukása idején énekeltem.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy ismét tiszteletemet teszem mestereim – Rolling Stones, Doors, Muddy Waters, Willie Dixon, Bob Dylan, Jimi Hendrix, Vlagyimir Viszockij, a Kex, József Attila, Allen Ginsberg, Faludy György, William Shakespeare - előtt.
Az ő műveik bemutatása kiteszi a műsor felét, ráadásul a közönség nagy része ismeri és várja ezeket, így a második részben a tiszteletet legyőzi a gátlástalan magamutogatás és a pofátlan ripacséria, amely várhatóan Mozart „Szöktetés a szerájból” operájának „Akasztófa áriájában” csúcsosodik majd ki, természetesen kontrabasszusban.
De még ki nem adott és betiltott számok is elhangzanak majd. Előre láthatóan a show az „X faktor”-ból, a „Csillag születik”-ből, a „Muzsika tévé”-ből és a „Fásy mulató”-ból kidobott örökbecsű slágerrel emelkedik éteri magaságokba, mely arra biztathatja az érzékeny szerzőt és előadót, hogy megpróbáljon bejutni az újraindított „Dáridó”-ba.
Ha mindezeket elolvasva valakinek még van kedve eljönni a bulira, ne engem hibáztasson, mivel szóltam előre és inkább magára vessen.
Remélem ezzel sikeresen megköszönhetem Önöknek, a „Hobo80” év 137 fellépésén tanúsított érdeklődésüket.
Így – jobb híján - ajánlom magam.
Üdvözlettel,
Hobo"
Legfrissebb hírek
-
2026.07.04
HOBO // Művészetek Völgye 2026. // Vigántpetend, Hobo Klub -
2026.07.02
Dedikálás -
2026.06.15
Mesél az erdő koncert -
2026.02.15
Hírlevél -
2026.01.28
HOBO 81 -
2026.01.10
TÚLÉLŐ TRALLALLA -
2026.01.03
Úton lenni boldogság -
2025.12.25
Karácsonyi Hírlevél -
2025.09.26
HOBO 80-dalverseny -
2025.07.14
Hírlevél
