Meghalt
Döme Dezső
Meghalt Döme Dezső
Hihetetlen szériában vagyunk, mi, akik a HBB-ben megfordultunk. Kőrös Józsi, Szénich Jani, Fuchs Laci és Póka Egon után most Döme Dodi ment el.
A hatvanas évek végén a Bem rakparton, az akkori Miniben, még tinédzserként láttam először dobolni. A zene volt az élete, olyannyira, hogy irgalmatlan szorgalommal gyakorolt még az után is, hogy már nem volt zenekara.
Vidám természete és bohóckodásra való hajlama lehetővé tette, hogy a dobolás mellett énekeljen is. Velünk a „Megyen a hegyen a turista” és a „Cipzár” című kuplékat adta elő. Ezek az egekbe repítették őt, a klub közönség fekvő betegre nevette magát és nyilván ez is közrejátszott abban, hogy ráragadt az „előnyös testtartásban Döme Dezső” jellemrajz.
A Hobo Blues Bandben legjobb teljesítményét a „Vadászat” lemezen nyújtotta, ahol káprázatos dobkiséretet adott a „Vészbanyákhoz.” 1989-ban játszott utoljára velünk, de én később is meghívtam egy-egy emlékező bulira, ahol a imádták.
Nemrég felhívott, hogy a következő, 80. születésnapi koncertemen szeretne velem játszani. Sajnos, ez már nem valósulhat meg.
Elveszítettük őt, aki még évek óta tartó zenészi magányában is reménykedve készült a visszatérésre. De társa szerető gondoskodása sem tudta megakadályozni halálát, mert hosszú évek óta súlyos szívproblémái voltak.
Hálás vagyok a Sorsnak, hogy játszhattam vele és ő hozzátette munkáimhoz, amit tudott.
Szomorúan búcsúzom tőle. Legyen neki könnyű a föld.
Hobo
Legfrissebb hírek
-
2026.07.04
HOBO // Művészetek Völgye 2026. // Vigántpetend, Hobo Klub -
2026.07.02
Dedikálás -
2026.06.15
Mesél az erdő koncert -
2026.02.15
Hírlevél -
2026.01.28
HOBO 81 -
2026.01.10
TÚLÉLŐ TRALLALLA -
2026.01.03
Úton lenni boldogság -
2025.12.25
Karácsonyi Hírlevél -
2025.09.26
HOBO 80-dalverseny -
2025.07.14
Hírlevél
