REPERTOÁR

Hobo

A Gulág virágai

 

Versek, novellák, történetek, dalok, szomorúak és vidámak még a világ legborzalmasabb helyein is születnek. Ilyen hely volt Gulag, amely az ártatlan milliókat – köztük sok százezer magyart is elnyelő és megsemmisítő – szovjet munkatáborok gyűjtőneve. A táborokban született művészeti alkotásokat nevezi Hobo a „Gulag virágainak”.

Az előadás a második világháborúban a szovjetek által megszállt területen született fiú történetén keresztül mutatja be a Gulag életének egy szeletét: az 1960-as években, Hruscsov idejében. A Perm-36-os lágerben november 7-i ünnepségre készülnek. A rabokat felszólítják: szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban. Vagyis éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja – hátborzongató abszurditás. A kultúrfelelős egy barakkban tartja a szereplőválogatást, és itt folyik a beérkezett írások felolvasása, szelektálása, és szól a zene. Végül a díszelőadás is itt kezdődik el.

És megjelenik majd a színen a világtörténelem egyik tömeggyilkosa, Lenin is. Üvegkoporsójából lép elénk, hogy kinevethessük.


Szereplők: Földes László Hobo, Rácz József, Pál Lajos
Díszlet- és jelmez: Olekszandr Bilozub
Rendező: 
Vidnyánszky Attila

Tovább