Hírlevél

. . .

Piliscsaba, 2012.02.03.

 
Kedves Barátaim, tisztelt Olvasók!
 
Villámgyorsan megoldódott a Gödörbe tervezett és hirdetett Hobo klub helyszínkeresési gondja.
Mint azt láthatják, a kultúra átrendezésének problémája lassan az utolsó kocsmát is eléri és a vécésnéniket is kirúgják, amennyiben tudnak olvasni.
Ez történt a Hobo klubbal is a Gödörben. A nyár elejéig lekötött havi egy szombatokat elvették. Az új tulajdonos elzokogta, hogy neki egy hónapban csak 8 hétvégéje van és ebbe mi nem férünk bele. Ugyanis elektronikus zenét fog használni. (Vagyis diszkót.)
Tudomásul vettem és egy röpsasszéval átegyensúlyoztam a Fonóba, ahol első szóra befogadtak, Itt régóta őrzik, gyűjtik az értékeket és hagyományokat. A mai művészet számtalan meghatározó csoportja és művésze kapott itt helyet és dolgozik évek hosszú sora óta. Megtisztelő lesz közéjük tartozni.
1978-ban egy „szombat esti blueszenekart” alapítottam, ennek tavaly lett vége. De csak a HBB-nek. Most, egy B-vel rövidebben újra visszatérünk a rendszeres klubéletbe. A „HB”, azaz Hobo és Bandája, amely laza szerkezetű és a zenei céloknak megfelelően állandóan változtatható felállás jelenleg a „Requiem a bluesért” munkacímű lemezre készül, melyet Póka Egonnal írunk és hatalmas szereplőgárdával szeretnénk felvenni.
Ehhez a leghasznosabb és számomra legkedvesebb előtanulmány „visszatérni a gyökerekhez”, vagyis MOM-ban, az Ikarusban, az FMH-ban, a néhai Lágymányosi Közösségi Házban eltöltött és végigjátszott többszáz este gyakorlatához.
Bluest, rock and rollt, kuplékat, verseket játszani testközelből az embereknek. Muzsikusokat, költőket, színészeket vendégül hívni, művészfilmeket, zenés filmeket vetíteni, kiállításokat tartani, fiatal bandáknak, énekeseknek bemutatakozó lehetőséget adni és így tovább.
Tisztelettel kérem Mindannyiójukat, ötleteikkel, javaslataikkal, gondolataikkal már a február 25.-i megnyitó előtt segítsék az előkészítést és írjanak!
Mint azt az ott jelenlevők januárban a két Gödörbeli fellépésünkön hallhatták, zenében visszamentünk a HBB első időszakához és Stones, Doors, Cream, Kex számokat is játszottunk, ezt folytatjuk Tom Waits, Vlagyimir Viszockij, Muddy Waters, Jimi Hendrix, Willie Dixon dalokkal, József Attila, Pilinszky, Faludy, Ginsberg versekkel, stb... És mindezeket ötvözzük rengeteg saját számunkkal.
 
Végül egy kérdés. Melyik magyar költőóriás melyik versében szerepel a következő idézet:
 „Most a farkas elővett egy csekkfüzetet ,
Sűrű puszik között egyre csak fizetett…”
 
Az első száz sikeres megfejtő között főszponzorunk adományát, egy csomag Whiskas macskaeledelt sorsolunk ki.
A második száz legszerencsésebbje ingyenes belépőt kap a Gödörklub helyén nyíló Didi diszkó nyitóbulijára.
 
Szeretettel meghívom és elvárom kedves Mindannyiójukat a Fonóban otthonra talált Hobo-klubba
2012. február 25. –én, március 31.-én, április 28.-án, május 26.-án és a szezonzárón, június 16.-án. Majd ősszel és télen, sőt jövőre is!!!
 
Zene! Tánc! Hangulat! Hűtött italok! Lekérés nincs!
 
            Mindenkit üdvözöl
            Hobo
 
« Vissza
AKTUÁLIS

Bill és Hobo újra együtt

Kolozsvár, Fő tér, 2017. aug. 18.
RÉSZLETEK »
HÍRLEVÉL
Teljes név:
E-mail cím:
Lakcím:
HOBO 2009 © Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, kérjük fogadja el a jogi nyilatkozatot!


Hírlevél feliratkozása során eltárolt adatoknak jogi adatvédelmi nyilatkozatának helye...

Rendelési feltételek

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk felhívni figyelmét néhány megrendeléssel kapcsolatos, fontos információra:

Mindenek előtt kérjük, hogy a kért adatokat (név, lakcím, telefon) a gyors és precíz kiszállítás érdekében pontosan töltse ki. Adatait harmadik félnek csak a szállítással kapcsolatosan adjuk át, akik szintén felelősséget vállaltak azok bizalmas kezelése érdekében.

A megrendelőlap Megjegyzés rovatában tüntetheti fel a vásárlással kapcsolatos üzeneteit (pl. dedikálás, személyes átvételi igény…)

Amennyiben bármi okból problémát jelentene a webáruházon keresztül történő vásárlás, úgy megrendelését feladhatja e-mailen (info@hobo.hu ) vagy akár postai úton is (Rock Diszkont 1068 Budapest, Király utca 108.).
Ez esetben kérjük pontosan tüntesse fel:
- az Ön nevét (és ha eltérő, akkor a számlázási nevet)
- pontos címét, irányítószámmal (ha eltérő, akkor a számlázási címet)
- telefonos elérhetőséget és e-mail címét
- a megrendelt áru pontos címét és darabszámát

A Webáruházat a Rock Diszkont üzemelteti. A termékek mellett feltűntetett fogyasztói árak az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) már tartalmazzák, a kézbesítés költségeit azonban nem.
Ennek összege futárszolgálat igénybevétele esetén belföldön általában 1290 Ft csomagonként.  A megrendelt áruk kiszállítását a GLS Hungary Kft biztosítja.
(Határon túli szállítási megrendelések egyeztetése folyamatban van.)

Amennyiben úgy gondolja, személyesen is átveheti csomagját  a Rock Diszkont üzletben: 1068 Budapest, Király utca 108. Telefon: +36 (1) 341-3350. (hétköznanap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig).
Kérjük, hogy személyes átvételi igényét feltétlenül jelezze megrendeléskor a Megjegyzés rovatnál!

Kellemes böngészést, jó vásárlást kíván Mindenkinek
Webmester
info@hobo.hu