Így nem lettem színész

. . .

Hobológia, avagy Földes László Hobo vall színészi pályájáról – I. rész

Így nem lettem színész – Hobológia, avagy Földes László Hobo vall színészi pályájáról – I. rész A szocializmus, és a saját, 40. születésnapomon – egyidős voltam egy darabig a szocializmussal, de túléltem azt - létrehoztam egy műsort, aminek az volt a címe, hogy Esztrád. Ezt konkrétan a szocializmus születésnapjára szántam, hadd röhögje fekvőbetegre magát mindenki. A rockzenét ma már mindenre felhasználják, és ebben mi is bűnösek vagyunk, már aki elmegy politikai rendezvényekre, vagy pártokat szolgál ki, vagy bankároknak a pénzcsörgésére táncol, szóval sokféle kihívás van… Én a rockzenét egy olyan művészetnek tartottam, hogy ugyanolyan értékű, mint a balett, a színház, vagy a klasszikus zene.

II. konferenciáját tartotta Kapolcson a tavaly nagy sikert aratott Magyar Hobológiai Társaság Vándor Lógyűlése. Ebből  idézzük fel most azt a beszélgetést, amikor színházi ambícióiról mesélt Hobo, természetesen jó nagy vargabetűket téve zenei pályájának állomásai közt is. Hobo beszélgetőtársa a kapolcsi Kávéházban Sebők János volt.

Pedig milyen gyönyörűséges lenne kimondani, hogy „Feldkurát úrnak alázatosan jelentem!"

Alkati hiányosságok folytán nem érdekelt, hogy más bőrébe bújjak, mert a sajátomat sem találtam - csapott a közepébe Hobo. Máriássy Félixnek hívtak egy filmrendezőt, aki '65-ben mondta nekem, hogy ha egy verset megtanulok, mondjuk az Anyám tyúkját, akkor felvesznek a Színművészeti Főiskolára. Ezt ráadásul egy igen kiváló színész és versmondó, Bálint András is támogatta. Akárhányszor találkoztam vele, mindig megkérdezte, hogy mikor felvételizek a főiskolára.

Szóval nem érdekelt, hogy másnak a bőrébe bújjak, és úgy csináljak, mintha én lennék. Én magam szerettem volna lenni. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek szerepálmaim. Itt van Márta István, az Új Színház igazgatója is, tíz évig játszottam az ő színházában, és minden évadnyitó úgy kezdődött, hogy felolvasták a darabot, pl. Shakespeare, Örkény, stb., és az igazgató úr, aki egy született demokrata, megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése. Én minden alkalommal föltettem a kezem, és mondtam, hogy az az igazság, hogy szeretném eljátszani a Szabin nők elrablásából Rettegi Fridolint. Erre megkérdezte, hogy én ezt hogy képzelem? És akkor elmeséltem neki a történetet...

Egyik alkalommal Kapolcsra jöttünk Veszprémen keresztül Márta Istvánnal - aki a Szeretnék az emberiségre hakni mozgalom alapítója is -, és megálltunk a veszprémi Petőfi Színháznál. István felment az igazgatóhoz, én pedig dekkoltam lent a büfében, ahol egyszer csak megjelent Rátonyi Róbert. Odament a büféhez, és egy igen kellemes illatú, hatalmas tányér bablevest kért. Én tisztelettel köszöntöttem, majd megette a bablevest, és mielőtt kikérte volna a csülkös pörköltet, azt mondta: „gyere csak ide, fiacskám!". Már éreztem, hogy valami olyasmi fog történni, amit egész életemben mesélek majd. „Régóta figyellek téged, nagy lókötő vagy!" - mondta nekem. Végem volt, mert én nem is tudtam, hogy ő tudja, hogy én ki vagyok. „Ide figyelj! Ha én valamelyik magyar színházban megrendezném a Szabin nők elrablását, te lennél a legjobb magyar Rettegi Fridolin!"

Már 6 éve játszom a Debreceni Színházban Vidnyánszki Attila előadásait, és abban bízik az egész igazgatóság, hogy a következő évadzáróra majd nem jövök, ám én Rátonyira hivatkozom, hiszen ő mégiscsak volt valaki! Ez az egyik szerepálmom, ami nem teljesülhet, de ennél van egy nagyobb, ami még rosszabb. Ezerszer olvastam a Svejket, és lehetnék Svejk! Azért ez valami. Viszont amiatt, ahogy kinézek - pedig voltam katona -, nem lehetek. Pedig milyen gyönyörűséges lenne kimondani - öt nagylemezemet adnám érte! -, hogy „Feldkurát úrnak alázatosan jelentem!". Már csak ezt az egy szót is, hogy Feldkurát. Ezenkívül az összes többi nem érdekel.

Egy kicsit visszarángatlak a múltba. Táncos komikus nem lettél, nem te voltál a Liliomfi, de még az Ernyey Béla sem, viszont a ripacskodással azért megpróbálkoztál. A '70-es években tagja voltál egy bohóctársulatnak, és ha jól tudom, ez nem egyszerűen egy színi társulat volt, hanem egy nagyon fontos állomása az életednek.

Igen, voltam bohóc, hogyne. Alakítottunk egy társulatot a Szabó Ervin Könyvtár dolgozóiból és volt benne egy professzor is, akit politikai okokból állítottak félre. „Csak" 14 holtnyelvet tudott, szóval, ha valaki megkérdezte tőle, hogy latinul, görögül, vagy héberül tud-e, akkor megsértődött, hiszen ő olyan nyelveket is beszélt, aminek az ember nem emlékszik a nevére sem. Szóval ilyen emberekkel voltam együtt a Rumpumpum Bohócegyüttesben, ami egy fantasztikus önkifejezési forma volt. Az újságírók - akiket én már akkor sem nagyon szerettem -, kérdezték, hogy honnan a név? Én Fellini emlőin nevelkedtem, nevezetesen a Bohócok című film teljesen elvarázsolt, amiben volt két francia bohóc: Rum és Pumpum. Így az újságíróknak azt mondtam, hogy a név a két híres bohóctól származik, holott az igazság az - és ezt elmondom, mert már nincs meg a bohócegyüttes, és nem fognak beperelni hazaárulásért -, hogy vannak bohócindulók, amik úgy kezdődnek, hogy „rumpumpum...". Ezt addig lehet csinálni, amíg az ember akarja, vagy eszébe jut például a szöveg, amit elfelejtett.

Ekkor, életemben először jeleneteket is írtam. Két műsorunk volt: a bohócolimpia, ami ügyességi számokon alapult, valamint a bohóciskola, amiben voltak kisebb monológok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy télapóként jártam gyermekotthonokba és árvaházakba, és amikor megalakult a bohócegyüttes, akkor ellátogattunk az egyik árvaházba, ahol 200 gyerek volt. Bevontuk őket is az előadásba, pillanatok alatt eszüket vesztették, tortacsatáztak, mellig ért a szemét, amire véget ért az előadás, lerángatták a függönyöket, az ablakok betörtek. Az egyik tanár ezt látva üvöltött a gyerekekkel, majd ütlegelni kezdte őket, én pedig odamentem és „rábeszéltem", hogy ezt hagyja abba. Nem egészen ebben a modorban tettem, ahogy ezt most mesélem. Szóval soha többé nem hívtak oda.

Ugyanez történt meg a télapó ünnepséggel egy másik helyen: annyira komolyan vettem, hogy bementem az intézetbe, és minden gyerekről információkat szereztem, és mindegyik gyerek nevét, és a kis információt (pl. hogy jól rajzol, vagy nem pisilte le a macskát, stb.) könyvtári cédulákra írogattam fel, mivel akkoriban könyvtárban dolgoztam. Majd egy hihetetlen, rám nem jellemző gyakorlati trükkel, gémkapcsokkal összekapcsoltam a cédulákat. Ebből kifolyólag a 80 darab papír úgy nézett ki, mint egy 4 méteres, összehajtható leporelló. Az ünnepségen megénekeltettem az összes gyereket, és következett az ajándékozás. Miután előrántottam a 80 db katalóguscédulát, a vezető óvónéni az eszét vesztette. Odajött hozzám, és megkérdezte, hogy ugye nem képzelem, hogy az összes gyerek nevét fel fogom olvasni? Szóval itt is sikerült a magatartás jegyemet mínuszba küldeni, miután a télapó a bánatos, büdös izébe elküldte a vezető óvónénit. Olyat mondtam neki, amire nem vagyok büszke. De egy Mikulásnak is lehetnek indulatai, nem? Úgyhogy abbamaradtak ezek a kísérletek, a bohóciskola is, mert elég nehezen kezelhetőek voltak a bohócok.

 

A '70-es évek végén rock-, blues-, és más zenekarokat alapítottak. Köztudott, hogy te is beszálltál, az azonban kevésbé, hogy te akkor is a színház szerelmese voltál, mert - ha jól tudom -, különböző színi társulatokkal léptetek fel.

Voltak ilyen kísérleteink. Én a rockzenét egy olyan művészetnek tartottam - és tartanám ma is, ha az ellenkezőjéről nem győztek volna meg a tisztelt kollégák -, hogy ugyanolyan értékű, mint a balett, a színház, vagy a klasszikus zene. Ennek a művészetnek is joga van ábrázolni a világot, ahogy másnak is, és nekem nem tetszett, amikor elkezdték a rockopera címkét használni. Gyanús volt, hogy így próbálják államosítani ezt a zenét. Magyarországon az egyik legkeményebb pillanat volt, amikor a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot bemutatták, ami a Déry Tibor munkájából készült. Aki 5 sort elolvasott egy 1969-es san franciscoi fesztiválról - ahol a Rolling Stones együttes is játszott többek között -, az tudja, hogy ezen a fesztiválon egy feketebőrű fiatalembert megöltek, amiről készült egy film. A Pokol Angyalai nevű motoros banda volt az őrző-védő testület, akik nagyon erőszakosan viselkedtek, és végül megölték ezt a fiatalembert. Szóval készült egy film, ahol megállítják a filmet a vágóasztalon, és Mick Jagger kérdezi, hogy „hol a kés?" És tisztán látszik, hogy a világoszöld öltönyös fekete fiúnak a kezében ott van a pisztoly. Emiatt ölték őt meg, hogy ne lője le a zenekar tagjait. Ezt a Déry úgy állította be, hogy a rockzene a fasizmus indukciójára is képes, és ez engem felháborított. Ma, 40 évvel később azt mondom, talán van benne valami, mert ezt a zenét ma már mindenre felhasználják. És ebben mi is bűnösek vagyunk, már aki elmegy politikai rendezvényekre, vagy pártokat szolgál ki, vagy bankároknak a pénzcsörgésére táncol, szóval sokféle kihívás van...

De most ott tartunk, hogy a rockzene és a színház. A Vígszínházban játszották az első ilyen magyar darabot, nagyon nagy sikerrel. Ez volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Csak az indíttatása nem volt egészen tiszta, viszont a közönség nem törődött az ideológiával, hanem Presserék nagyszerű zenéjét szerette. Az LGT-t a mai napig nagyon szeretem, és játszottam is velük sokat, meg remélem, hogy fogok is még. Nem ezzel volt a baj, hanem, hogy a darab manipulációnak sem volt utolsó, illetve az sem tetszett, hogy a rockzenével nincsen semmi a Kex távozása óta. Semmi nincs, ami azt mutatná, hogy más művészeteket is be lehet esetleg vonni a zenébe. Én erre tettem kísérleteket: a pályafutásom során játszottunk a Hurka színpaddal, ami egy avantgarde csoport volt a '70-es évek végén, és játszottam a Beregszászi Színházzal is. A '80-as évek közepén csináltam egy olyan művet, amiben benne volt a színház lehetősége, és ez meg is valósult, még akkor is, ha egy előadás után betiltották. Ez volt aVadászat című dupla koncertlemez, ami a Budapest Arénában egyszer egy színpadi változatot is megéltSzikora János rendezésében, 1984 karácsonyán. Ott a Hobo Blues Band játszott élőben, színházi díszletek és kiegészítő szereplők társaságában, Major Tamás előszavával. A díszlet a Budapest Sportcsarnok tulajdona volt, és soha többé nem engedték ki a kezükből ezután. Nem tudtuk begyakorolni az előadást jól, mert a díszletben egyetlen egyszer sem próbálhattunk, csak aznap, és ez később meghatározta az egészet.

 

Egy kis kiegészítés az előbb elhangzottakhoz: a popfesztivál (Képzelt riport...) rebelláció volt, de egy kicsit hazúg is, mert Woodstock-ot keverte Altamont-tal, ebből ideológiailag egy negatív történetet hozott ki, nagyon jó zenei alappal. De ha emlékezünk, 2 évvel később ugyanez a színház bemutatta a „30 éves vagyok" című darabot, ami a felszabadulás 30. évfordulójára született, és ebben a darabban a magyar pop-, és színházi elit egyfajta kompromisszumát láttuk az adott rendszerrel.

Közbe kell vágnom: '85-ben, a Vadászat után a szocializmus, és a saját 40. születésnapomon - egyidős voltam egy darabig a szocializmussal, de túléltem azt - létrehoztam egy műsort, aminek az volt a címe, hogy Esztrád. Ezt konkrétan a szocializmus születésnapjára szántam, hadd röhögje fekvőbetegre magát mindenki. Volt benne jó néhány botrányos dolog, de elmondom a legfontosabbat:

„Negyven évig nem tudtam, ki vagyok én,
de minden eljön a maga idején.
Nem vagyok zászló a mások ünnepén.
Szelep vagyok az ország fenekén."

Úgyhogy az én ünnepségemnek kicsit más felhangja lett volna, de nem sikerült, majd csak '86-ban, amikor a szocializmus elérte a 41. életévét, és mivel már nem kerek számról volt szó, senki se figyelt oda. Egy szelepre legalábbis...

'85-ben a Hősök Terén bemutattak egy másik darabot, Koltay Gábor rendezte, és az volt a címe, hogy „Itt élned, halnod kell". A darab végén a felvonuló katonáknak szólt a tűzijáték, míg Nagy Feró és Deák Bill a szovjet tankok előtt énekelt... Ez csak a pop-, a rockzene és a művészvilág kompromisszum-készségét mutatja, azaz miközben a művészelit kompromisszumokat kötött, a társadalmi és a zenei életben is új dolgok születtek. Megjelentek a csövesek, leforgatták a Kopaszkutya című filmet, tehát a művészvilágban is voltak olyanok, akik nem egészen úgy gondolkodtak a világról, ahogy az megjelent a mainstream kultúrában. A te színházi pályafutásodnak tulajdonképpen itt van az indulópontja, 1980 körül. Miközben mindenki a Kopaszkutyára és a fekete bárányokra figyelt, te önálló esteket készítettél, amiknek nemcsak az előadóművészethez, de a színházhoz is közük volt.

Igen, itt nem kellett színésznek lenni. Bárki mondhat verseket, és én olyan verseket válogattam, amik leginkább rólam szólnak, vagy nekem segítenek. Ehhez rendezők segítségét kértem, mert nagyon fontos egyrészt, hogy meg legyen a darab rendezve, másrészt, hogy figyeljen valaki, hiszen az ember saját magát nem tudja rendezni, mert nem látja kívülről, így nem látja azt sem, hogy mi a fontos, mi a rossz, vagy mi a jó. Így a költészet és a zene mellett egy rendező segítségével színházi estté emelkedhet valami, ahol a színházi technikák segítségével egy színházi környezetet lehet teremteni, de ettől még az ember lehet önmaga.

Nekem nagyon nehezen megy, amikor jelmezben kell játszani, vagy kellékeket kell használni. Én nagyon becsülöm a rendezőket, akikkel játszom, de mivel én nagyon a szövegre koncentrálok, és nincsenek színészi adottságaim, mindig úgy érzem, hogy elrontom ezeket a dolgokat. Legutóbb, az Ember tragédiájában Szegeden is kb. 100 statiszta és 20 kiváló színész között kellett mozognom egy 15 perces jelenet erejéig, ami nem sok, viszont voltak benne feladatok. És voltak olyan problémák, hogy például az egyik színben én földet lapátoltam egy sírra, és közben Lucifernek oda kellett jönnie hozzám, mondván, hogy lustán lapátolok, és próbált kényszeríteni, hogy gyorsabban hányjam a földet, ezért megrángatta a kezem. Ez rendben is van, viszont senki sem gondolta végig, hogy én balkezes vagyok, Lucifer meg jobbkezes, és odalépett hozzám nagy igyekezetében a főpróbán, és észrevette, hogy nem a jobb kezemben van a lapát. Ekkor átrendezte magát a bal kezemhez, de én már ekkor fuldokoltam a röhögéstől. Figyelni kellett az előadásokon is, hogy bal kéz helyett a jobbal lapátoljak, pedig életemben nem csináltam még jobb kézzel. Ez a színház. Volt, hogy dőlt rólam a víz az előadáson, mert úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban, hiszen nem voltam olyan jó, mint a többiek. De a barátaim kedvéért (Vidnyánszki és Márta) megcsináltam ezeket, de nagyon nagy hülye vagyok, mert tényleg dőlt rólam a víz minden előadáson, viszont a közönség dőlt a nevetéstől. Fontos dolog, hogy az ember tudja, mi az, amire nem képes, mert ha rosszul csinál valamit, akkor másnak a munkáját teszi tönkre. Főleg egy vígjátékban, ahol improvizációra is lehetőség van, és volt, hogy a színésztársam az arcomba mondott olyan dolgokat, amik nem is voltak benne a darabban. Én pedig próbáltam visszafogni magam, közben pedig olyan pofákat vághattam, hogy borzasztó volt. Ez a „rohadék" meg nem hagyta abba. Nagyon szeretem a színházat és nagyon tisztelem azokat az embereket, akikkel volt szerencsém együtt játszani. Másfajta gondolkodás, és egy bizonyos fajta rendszerességre való hajlam kell ahhoz, hogy valaki ezt tudja csinálni. Nekem csak húszadszorra rögzül egy mozdulatsor, míg az igazi színészeknek akár harmadszorra.

 

Gondolom, sokan tudják, hogy Hobo egy exhibicionista, lókötő és a rockszínpadon ezt ki is tudja élni, de ahogy itt elmesélte a sztorikat, az embert kíváncsivá teszi, hogy miért vetette oda magát a vadak elé. És az egyik ilyen „vad" itt van köztünk, mégpedig Márta István. Meséljetek erről, hogy ez az ártatlan ember, aki a rockszínpadon egy fenevad, tulajdonképpen hogy került a karmaid közé?

„Millió történetet lehetne mesélni a színházi életről, a tragikustól a komikusig, én mégis egyetlen egy jellemző momentumot szeretnék elmesélni. A Katona József Színházban megcsináltuk a József Attilát, amit több mint 50-szer adtunk elő. Az x-edik előadásnál a színpadon volt három darab hatalmas üveg, és az egyiket össze kellett törnie Lacinak egy kalapáccsal. Hihetetlen jelenet volt. Én végig egy vashordón doboltam, ami elég közel volt ehhez az üveghez, és a jelenet vége az volt, hogy Laci odajön hozzám, és együtt csépeljük ezt a vashordót. Szóval az egyik előadáson szerencsétlenül tört össze a kalapácstól ez az üvegtábla, és néhány szilánk beleesett a hordóba. Mivel nem volt arra már időm, hogy összeszedegessem őket, ezért megpróbáltam jelezni Lacinak, hogy most ne játsszon a hordón, de ő, mint egy hihetetlenül megszállott ember, megtette ezt, ami azt eredményezte, hogy folyt a vér a kezéből. Én azt hittem, meghalok a rémülettől, ő pedig így végigcsinálta az előadást. Tehát igazi színpadi emberről van szó, aki odaadja testét, lelkét, szívét, és ezek szerint a vérét is a színpadon. Közben pedig „szenved", mindenki látja."

Igen, tényleg így volt, mert forgószínpad volt...

« Vissza
AKTUÁLIS
HÍRLEVÉL
Teljes név:
E-mail cím:
Lakcím:
HOBO 2009 © Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, kérjük fogadja el a jogi nyilatkozatot!


Hírlevél feliratkozása során eltárolt adatoknak jogi adatvédelmi nyilatkozatának helye...

Rendelési feltételek

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk felhívni figyelmét néhány megrendeléssel kapcsolatos, fontos információra:

Mindenek előtt kérjük, hogy a kért adatokat (név, lakcím, telefon) a gyors és precíz kiszállítás érdekében pontosan töltse ki. Adatait harmadik félnek csak a szállítással kapcsolatosan adjuk át, akik szintén felelősséget vállaltak azok bizalmas kezelése érdekében.

A megrendelőlap Megjegyzés rovatában tüntetheti fel a vásárlással kapcsolatos üzeneteit (pl. dedikálás, személyes átvételi igény…)

Amennyiben bármi okból problémát jelentene a webáruházon keresztül történő vásárlás, úgy megrendelését feladhatja e-mailen (info@hobo.hu ) vagy akár postai úton is (Rock Diszkont 1068 Budapest, Király utca 108.).
Ez esetben kérjük pontosan tüntesse fel:
- az Ön nevét (és ha eltérő, akkor a számlázási nevet)
- pontos címét, irányítószámmal (ha eltérő, akkor a számlázási címet)
- telefonos elérhetőséget és e-mail címét
- a megrendelt áru pontos címét és darabszámát

A Webáruházat a Rock Diszkont üzemelteti. A termékek mellett feltűntetett fogyasztói árak az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) már tartalmazzák, a kézbesítés költségeit azonban nem.
Ennek összege futárszolgálat igénybevétele esetén belföldön általában 1290 Ft csomagonként.  A megrendelt áruk kiszállítását a GLS Hungary Kft biztosítja.
(Határon túli szállítási megrendelések egyeztetése folyamatban van.)

Amennyiben úgy gondolja, személyesen is átveheti csomagját  a Rock Diszkont üzletben: 1068 Budapest, Király utca 108. Telefon: +36 (1) 341-3350. (hétköznanap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig).
Kérjük, hogy személyes átvételi igényét feltétlenül jelezze megrendeléskor a Megjegyzés rovatnál!

Kellemes böngészést, jó vásárlást kíván Mindenkinek
Webmester
info@hobo.hu