Kései sirató

. . .

Miért nagyobb a 281 az 1-nél? Azért, mert egy elmondott vers tétje is ennyiszer nagyobb.
Szerző: Varga Róbert

Hobo életművének, estjeinek a sikere Kapolcson tovább erősítette az immár Kossuth-díjas előadó megkérdőjelezhetetlen legendáját. Amire persze ő azt felelné, marhaság az egész, nem építi a maga szobrát, kultuszát, egyszerűen szeretne adni, mondani, énekelni valamit az embereknek, ami neki és talán másnak is fontos, érdekes.

Így született meg annak idején a Hobo Blues Band, és így jöttek létre könyvei, lemezei, színházi előadásai, önálló műsorai. Viszockijról, Morrisonról, Faludyról, Villonról, Pilinszkyről és persze József Attiláról. S amikor Kapolcson Cili néni kocsmájában kifejtette, az első alkalommal nem félt annyira elmondani a Kései siratót, mint most, kettőszáznyolcvanegyedszer, akkor az sokat jelenthet mindenki számára. Nemcsak a vers tartalma miatt, hiszen a Kései sirató a magyar irodalom egyik legkeményebb monológja, legőszintébb számonkérése gyermek és anyja között, ezt pedig tolmácsolni színpadi embert próbáló lélekjárás. Lift, életre-halálra.

A Kései siratóban és az elmúlt egy hét alatt minden Hobo által elmondott versben, elénekelt dalban egy kicsit benne lehettünk mi is, akik néztük a 66 éves előadó kapolcsi estjeit. Azt, ahogy őszintén kiállt elénk, nem rutinból, nem saját nosztalgiájában fürödve, egyszerűen csak hitelesen. Aztán újra adott nekünk valamit a Művészetek völgyében a műsoraival. Gondolatot, erőt, példát. Bluesutat. Megalkuvás nélkül, szembe minden széllel. A költészet mezsgyéjén. Őszbe fordult hosszú hajjal ugyanúgy űzte, hajtotta magát több ezredszer a színpadon, mint ahogy talán legelső alkalommal tette pályafutása kezdetén. Mert a tét ezredszer nagyobb már neki is. Csapzottan, kimerülten jött le a világot jelentő deszkákról óriási kíséretében. Ezeken az esteken mindent odaadott magából. Azt, amit ő is mestereitől, zenész példaképeitől kapott. Amitől még mindig neki hiszünk sokan, nem másnak.
Hobónak a magyar zenei életben elfoglalt előkelő helye, hiteles pályafutása vitathatatlan. Az ő példája, lénye viszont a mi Kései siratónkká és számonkérésünkké vált egy fiatal generáció felé. Hol vannak ők erről az útról?

Ki jön Hobo után?

Ki mondja majd Cili néni kocsmájában, hogy miért nagyobb a 281 az 1-nél?
« Vissza
AKTUÁLIS
HÍRLEVÉL
Teljes név:
E-mail cím:
Lakcím:
HOBO 2009 © Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, kérjük fogadja el a jogi nyilatkozatot!


Hírlevél feliratkozása során eltárolt adatoknak jogi adatvédelmi nyilatkozatának helye...

Rendelési feltételek

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk felhívni figyelmét néhány megrendeléssel kapcsolatos, fontos információra:

Mindenek előtt kérjük, hogy a kért adatokat (név, lakcím, telefon) a gyors és precíz kiszállítás érdekében pontosan töltse ki. Adatait harmadik félnek csak a szállítással kapcsolatosan adjuk át, akik szintén felelősséget vállaltak azok bizalmas kezelése érdekében.

A megrendelőlap Megjegyzés rovatában tüntetheti fel a vásárlással kapcsolatos üzeneteit (pl. dedikálás, személyes átvételi igény…)

Amennyiben bármi okból problémát jelentene a webáruházon keresztül történő vásárlás, úgy megrendelését feladhatja e-mailen (info@hobo.hu ) vagy akár postai úton is (Rock Diszkont 1068 Budapest, Király utca 108.).
Ez esetben kérjük pontosan tüntesse fel:
- az Ön nevét (és ha eltérő, akkor a számlázási nevet)
- pontos címét, irányítószámmal (ha eltérő, akkor a számlázási címet)
- telefonos elérhetőséget és e-mail címét
- a megrendelt áru pontos címét és darabszámát

A Webáruházat a Rock Diszkont üzemelteti. A termékek mellett feltűntetett fogyasztói árak az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) már tartalmazzák, a kézbesítés költségeit azonban nem.
Ennek összege futárszolgálat igénybevétele esetén belföldön általában 1290 Ft csomagonként.  A megrendelt áruk kiszállítását a GLS Hungary Kft biztosítja.
(Határon túli szállítási megrendelések egyeztetése folyamatban van.)

Amennyiben úgy gondolja, személyesen is átveheti csomagját  a Rock Diszkont üzletben: 1068 Budapest, Király utca 108. Telefon: +36 (1) 341-3350. (hétköznanap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig).
Kérjük, hogy személyes átvételi igényét feltétlenül jelezze megrendeléskor a Megjegyzés rovatnál!

Kellemes böngészést, jó vásárlást kíván Mindenkinek
Webmester
info@hobo.hu