Koncertbeszámoló

. . .

Tiszta szívvel, utoljára, de szabadon - Péntek Orsolya írása a MHO oldalán. Engedjenek meg annyi webmesteri elfogultságot, hogy ezt mégis külön tegyem közzé, teljes terjedelmében.

A bohóc szabadsága abban áll, hogy nem fél. Kívül van az összes körön, a játékba nem száll be, és nem kibicel. A szabadságnak ára van: a bohócot nem veszik komolyan. Pedig a bohóc akármilyen körülmények között igazat mondhat, és mert nincs vesztenivalója, igazat is mond.

Bohócnak lenni egy olyan országban, ahol immár több száz éve a teknős tanítja futni a nyulat – tessék olvasni Lázár Ervint –, és ahol rendszeresen „le kell menni kutyába…”, az egyetlen korrekt létállapot.

Hát, ha már ide születtél, „légy a kutyák királya” – köptük ki az összeszorított fogak kerítésén legalább olyan sokszor az elmúlt tíz-húsz évben, mint azelőtt a szüleink, és közben észre sem vettük, hogy Hobo zenéje és szövegei bennünk azért élték túl az elmúlt tíz-húsz évet, mert segítettek túlélni.

Ilyesmi járt az eszünkben, mi-alatt péntek este a kopogó kora tavaszi esőben a Hobo Blues Band hirtelen beiktatott pótbúcsúkoncertjére igyekeztünk, amelyet azért szerveztek meg, mert szombatra az összes jegy elfogyott, elővételben.

Kissé félve léptünk be a Papp László Sportarénába, amelyről kizárólag rossz tapasztalatokat halmoztunk fel – és itt nem Skardelli György épületét akarjuk bántani. A sejtésünk bejött: a biztonságiak majdnem annyian vannak, mint a közönség, úgy viselkednek, mintha Schulzét akarnák modellezni az Iskola a határonból, és továbbra is minden Tilos.

Tilos például az épületben dohányozni, továbbá tilos a széksorok fölötti korlátnak támaszkodva „tartózkodni”, de amikor azt kérdezzük az inkálsüntől, hogy miért, azt a választ kapjuk: „mert nem engedélyezett”.

Mindennek pusztán azért van jelentősége, mert rockkoncerten vagyunk, ez a műfaj pedig, lényegéből adódóan, nem egy belül steril fémhodályba való.

Persze elmúlt a virággyerekek, a fekete bárányok és a tarajosok kora is, és a szabadság nem szült rendet se itt, se máshol – okos fejünkkel biccentünk a rend őrei felé, és fegyelmezetten leülünk.

Már az első hangoknál kikívánkozna belőlünk a „Maradjatok együtt!”, de hát búcsúzni jöttünk, nem dicsérni, és végül is hogy a francba szólna rosszul, ha ott van a színpadon Póka Egon és Magyarország legjobb gitárosa, Tátrai Tibor?

Keményen kezdenek: szó sincs ömlengős búcsúkoncertről, önmagukat „legendásként” aposztrofáló zenészek látványshow-járól, másoknál oly sokszor végignézett kínlódásról, nem, itt meztelen rock and roll történik a színpadon. Ennyi.

Hobóban hihetetlen svung van, konferanszai a bölcs bohócéi, a később megjelenő Deák Bill Gyula súlyosan hiteles – nemcsak később, a Kőbánya blueszal –, Tátraiért meg amúgy is rajonganánk, ha képesek lennénk még a rajongásra – a koncert első fele mégis kissé „hidegen profi”.

Aztán a közepe tájt mintha átszakadna valami – legalábbis fentről, ahol oly sok helyen tilos tartózkodni, így tűnik. Akkor lesz meg a közönség – ha szabad így mondanunk –, amikor Hobo belekezd a „Nincsen anyám, se apám”-ba, hogy az egész csarnok üvöltse vele József Attila sorait. Az szép volt. Szép? Nem. Katartikus, de elbitangoltak a megfelelő mondatok.

Ugyanígy szólt a Hetedik, de persze nemcsak József Attila, hanem Pilinszky és Cseh Tamás, valamint a Kex is megidéződik – igen, a Zöld-sárgával –, hogy végül összekeveredjen a költészet, a rock and roll, az elmúlt harminc év, ahol a „rendszer változott, de az ország nem”, a Hobo-emlékkockák és a búcsúkoncert pillanatai, a Fekete bárányok fesztivál legendája – ti legalább még azt hihettétek, hogy van jobb világ, mi tudjuk, hogy nincs – igazi Circus Hungaricusszá.

Méltó búcsú volt, és mellékesen, úgy sejtjük, egy korszak is lezárult.

Péntek Orsolya

http://www2.magyarhirlap.hu/kultura/tiszta_szivvel_utoljara_de_szabadon.html
« Vissza
AKTUÁLIS
HÍRLEVÉL
Teljes név:
E-mail cím:
Lakcím:
HOBO 2009 © Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, kérjük fogadja el a jogi nyilatkozatot!


Hírlevél feliratkozása során eltárolt adatoknak jogi adatvédelmi nyilatkozatának helye...

Rendelési feltételek

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk felhívni figyelmét néhány megrendeléssel kapcsolatos, fontos információra:

Mindenek előtt kérjük, hogy a kért adatokat (név, lakcím, telefon) a gyors és precíz kiszállítás érdekében pontosan töltse ki. Adatait harmadik félnek csak a szállítással kapcsolatosan adjuk át, akik szintén felelősséget vállaltak azok bizalmas kezelése érdekében.

A megrendelőlap Megjegyzés rovatában tüntetheti fel a vásárlással kapcsolatos üzeneteit (pl. dedikálás, személyes átvételi igény…)

Amennyiben bármi okból problémát jelentene a webáruházon keresztül történő vásárlás, úgy megrendelését feladhatja e-mailen (info@hobo.hu ) vagy akár postai úton is (Rock Diszkont 1068 Budapest, Király utca 108.).
Ez esetben kérjük pontosan tüntesse fel:
- az Ön nevét (és ha eltérő, akkor a számlázási nevet)
- pontos címét, irányítószámmal (ha eltérő, akkor a számlázási címet)
- telefonos elérhetőséget és e-mail címét
- a megrendelt áru pontos címét és darabszámát

A Webáruházat a Rock Diszkont üzemelteti. A termékek mellett feltűntetett fogyasztói árak az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) már tartalmazzák, a kézbesítés költségeit azonban nem.
Ennek összege futárszolgálat igénybevétele esetén belföldön általában 1290 Ft csomagonként.  A megrendelt áruk kiszállítását a GLS Hungary Kft biztosítja.
(Határon túli szállítási megrendelések egyeztetése folyamatban van.)

Amennyiben úgy gondolja, személyesen is átveheti csomagját  a Rock Diszkont üzletben: 1068 Budapest, Király utca 108. Telefon: +36 (1) 341-3350. (hétköznanap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig).
Kérjük, hogy személyes átvételi igényét feltétlenül jelezze megrendeléskor a Megjegyzés rovatnál!

Kellemes böngészést, jó vásárlást kíván Mindenkinek
Webmester
info@hobo.hu