Porondszínház - Debrecen

. . .

Olyan készül Debrecenben, ami még nem volt

Debrecen – Zene-cirkusz- tánc-színház harmonikus kavalkádja látható majd egy cirkuszi sátorban napokon belül a városban. A hívószó: Hobo!

A nagyszabású produkció Hobo 2009-es albumára épül, amely a Circus Hungaricus címet viseli. Az erős zenei alapanyagon túl pedig a békéscsabai Jókai Színház színművészei, a teátrum Színitanházának táncos és színész növendékei és a Hippodrom artista társulat és Oleg Zsukovszkij mozgásművész gondoskodik Vidnyánszky Attila rendező vezetése alatt a minden tekintetben világszámnak mondható előadásról. Három estén át fogadják a mintegy 500 nézőt, akik olyat láthatnak, amit még a cívisváros nem mutatott soha: színházat a cirkuszban, vagy cirkuszt a színházban? 

Hobo a cirkuszban

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Földes László (akinek így ismeretlen: Hobo elmondta: ajándékként éli meg, hogy a lemez a Porondszínházban is helyet kapott. Ez egy járatlan út, ezért rengeteg izgalmat tartogat. Ennek a műfajnak, amikor a színház, a cirkusz, a zene és a tánc ennyire szorosan ötvöződik, egymást erősítve, még nincsenek előzményei az országban. Külön öröm, hogy nem vész el a sok munka: DVD készül az előadás anyagából Debrecenben. " Örülök, hogy idetartozom, van egy hely, ahol befogadnak."-tette hozzá Hobo, utalva arra, hogy immár ötödik éve tagja a Csokonai Színház társulatának. 

Még a kritikusoknak is tetszett

A Porondszínház ötletgazdája Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója. Az ötlet 2 éve pattant ki a fejéből: Tulajdonképpen egy olyan térről van szó, ahol a cirkusz elmei ötvöződnek a színház áhítatával. Hatalmas technikai háttér, 5 kamionnyi felszerelés jellemzi. Egy-egy helyszínt 10 ember egy álló hétig épít, aminek eredménye egy nagyjából 500 fős nézőtér, színpaddal. Az ő figyelmét Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója, az előadás rendezője hívta fel Hobo lemezére, azzal, hogy ez épp odaillő produkció lenne. A Porondszínház már Budapesten, Békéscsabán, és Kapolcson is óriási sikerrel futott.
Vidnyánszky Attila hozzátette: különleges lesz az élmény, amit kínálnak. Egyedi, megismételhetetlen minden este, amit a nézők látnak, hiszen marad tér az improvizációra is. Majd hozzátette: erről még a kritikusok sem tudtak rosszat írni. Már nagyon szépen  fogynak a jegyek, ha lesz rá igény, egy negyedik előadásnak is helyet szorítanak.


A debreceni előadások időpontjai: 2010. szeptember 16., 17. és 18. 19 órai kezdéssel
A helyszín: a Péterfia utca és a Hunyadi utca sarkán található cirkuszi sátor

« Vissza
AKTUÁLIS

Tudod, hogy nincs bocsánat...

Józsefváros, 2017. jún. 01.
RÉSZLETEK »

Hármasoltár

Monor, 2017. jún. 16.
RÉSZLETEK »
HÍRLEVÉL
Teljes név:
E-mail cím:
Lakcím:
HOBO 2009 © Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat

Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, kérjük fogadja el a jogi nyilatkozatot!


Hírlevél feliratkozása során eltárolt adatoknak jogi adatvédelmi nyilatkozatának helye...

Rendelési feltételek

Kedves Vásárlóink!

Szeretnénk felhívni figyelmét néhány megrendeléssel kapcsolatos, fontos információra:

Mindenek előtt kérjük, hogy a kért adatokat (név, lakcím, telefon) a gyors és precíz kiszállítás érdekében pontosan töltse ki. Adatait harmadik félnek csak a szállítással kapcsolatosan adjuk át, akik szintén felelősséget vállaltak azok bizalmas kezelése érdekében.

A megrendelőlap Megjegyzés rovatában tüntetheti fel a vásárlással kapcsolatos üzeneteit (pl. dedikálás, személyes átvételi igény…)

Amennyiben bármi okból problémát jelentene a webáruházon keresztül történő vásárlás, úgy megrendelését feladhatja e-mailen (info@hobo.hu ) vagy akár postai úton is (Rock Diszkont 1068 Budapest, Király utca 108.).
Ez esetben kérjük pontosan tüntesse fel:
- az Ön nevét (és ha eltérő, akkor a számlázási nevet)
- pontos címét, irányítószámmal (ha eltérő, akkor a számlázási címet)
- telefonos elérhetőséget és e-mail címét
- a megrendelt áru pontos címét és darabszámát

A Webáruházat a Rock Diszkont üzemelteti. A termékek mellett feltűntetett fogyasztói árak az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) már tartalmazzák, a kézbesítés költségeit azonban nem.
Ennek összege futárszolgálat igénybevétele esetén belföldön általában 1290 Ft csomagonként.  A megrendelt áruk kiszállítását a GLS Hungary Kft biztosítja.
(Határon túli szállítási megrendelések egyeztetése folyamatban van.)

Amennyiben úgy gondolja, személyesen is átveheti csomagját  a Rock Diszkont üzletben: 1068 Budapest, Király utca 108. Telefon: +36 (1) 341-3350. (hétköznanap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig).
Kérjük, hogy személyes átvételi igényét feltétlenül jelezze megrendeléskor a Megjegyzés rovatnál!

Kellemes böngészést, jó vásárlást kíván Mindenkinek
Webmester
info@hobo.hu