HÍREK

Földes László Halj meg, és nagy leszel című zenés kálváriájáról

Út, igazság, blues

 

Eperfa lombja helyett azonban a színpadon üres arcú figurákat látunk, azokból néz le ránk a mesélő, és tölti meg élettel. Látunk csecsemőt, úttörőt, katonát, beatniket, Rolling Stones rajongót, és egy újabb gyermeket, ezúttal már apja karjaiban, azaz az utolsó „szerep” már a családapáé. Hobo pedig mesél az elmúlt hetven évről, a Rákosi óvodától az általános iskolás éveken át az apa (Földes László egykori kommunista belügyminiszter) megtagadásáig.

Majd mesél a csavargással töltött vándoréveiről, az egyetlen mozgalomról (beat), ami önazonos volt vele, mesél a Hobo Blues Band megalapításáról, a rendszerváltásról, és az azóta tartó csalódottságról. És csak mesél, hogy „Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!” – ahogy Arany vándora. Aki azt gondolja, hogy Földes László darabja vicces katonatörténetekből, a turnébuszban és az öltözőkben előadott, évtiezedek óta kipróbált sztorikból áll, az téved.

Földes mesél, és nem sztorizik, ami órisási különbség, a Halj meg, és nagy leszelugyanis nemcsak róla szól, a figurák mögé mi is odabújhatnánk, hiszen ezek a mi meséink is, a monodráma ugyanis Magyarország meséje, ahol le voltak zárva a határok, hát feszegetni kellett azokat. Rock and rollal, blues-zal, irodalmi estekkel.

A történeteket zenék és felolvasások fűzik össze, egy csavargó pikareszk regényét ismerhetjük meg, ami a 45-ös blues-zal, azaz a születéssel kezdődik (Esztrád, 1986). 1945 nemcsak ifjú Földes László születésének éve, de a véletlen úgy hozta, hogy az “új korszakkal” egy időben jött világra. Az elődást nemcsak saját dalok illusztrálják, elhangzik egy részlet Cseh Tamás Budapest című számából, Hobo megidézi Poór Péter táncdalénekest, aki katonatársa volt, és még számos emblematikus karaktert az elmúlt hetven évből. Baksa Soós Jánost, Mick Jaggert, Lenonnt, párttitkárokat, tanácselnököket, zenészeket.

Sőt még a Barbie babát is, hozzá még bluest is költött, és mindegy mellékesen megemlíti, hogy szerinte ez a legjobb szám, amit valaha is írt. Alaposan felültet minket a szocialista rendszer szellemvasútjára, hol egy vidám történetet ad elő a macskákról, a csajozás nehézségeiről, hol egy megrázó élményt, amilyen például a kisfia elvesztése volt. Úton lenn boldogság, mondja Hobo többször is, és ez az út valójában nem a bluesról szól, nem a hidegháború egyik csodafegyveréről, azaz a rock and rollról, hanem az istenkeresésről.

A két és fél órás előadás megrázó erejű előadás Földes László személyiségére és élményanyagára épül, és mivel a zenés betétekkel színesített 14 stációból álló kálvária szünet nélkül megy le, a produkció fizikai színháznak sem utolsó. Mit mér ki Magyarország egy autonóm értelmiségire, aki számára ugyanúgy fontos Eörsi István és Ginsberg, mint Csokonai vagy Ady? Földes éppúgy beszól a „magyarkodóknak”, ahogy említést tesz egy miniszterelnökről, aki titkosügynök volt. Ezen a pár négyzetméternyi színpadon is a saját útját járja.

És, hogy mi az, ami fitten tartja? A blues, ami helyette öregedett meg? A rock and roll, amihez 1978-ban túl öreg volt, így aztán fiatal maradt az élethez? Maradjunk annyiban, hogy úton lenni boldogság.

 

PZL
061