HÍREK

2018.05.07
Élménybeszámoló

40 éve nem érdekli őket a világ

Kezdjük az elején. Egyidős vagyok a Hobo Blues Band zenekarral –  az első hang, amit hallottam tőlük, az 1991-ben volt. Éppen csak tapostam az áltsulit, és az agyam legeldugottabb nyúlványaiba is behatolt a Nem hallod, üvöltök című szám. Talán nem telt el egy hét, és fehér hibajavítóval két nevet írtam az iskolaköpenyem hátára: Bill, Hobo.
Teltek múltak az évek, és nem volt olyan nap, hogy ne szóljon Hobo a walkman-emben (a fiatalabbak kedvéért: sétálómagnó fejhallgatóval). Mindig találtam a hangulatomhoz illőt. És ez egy serdülő és elvált szülők gyerekének  – aki ráadásul olyan iskolakerülő (középsuli) volt, hogy kevesebbet ült a padban, mint bármelyik politikus a parlamentben –, hatalmas segítség volt.

Szóval átvitt a kamaszkor lázadó hullámain a Hobo Blues Band. Célzottan nekem írták a dalokat, ebben biztos vagyok. És eme dalok az évtizedek alatt semmit nem veszítettek aktualitásukból. És ez egyben Hobo érdeme, valamint az ország irányításának 25 éves szégyene. Május 4-én a Barba Negra Track színpadán ünnepelte 40. évét a zenekar. Igaz már nem aktív bandaként mert 2011-ben letették a fityiszt, habár egyenként és külön-külön még azért gördülnek, mint a kövek. De így egyben, Tibusz, Bill, Póka és Hobo – garantált volt a teltház. Így is lett, hisz többen voltunk, mint bármelyik NB1-es focimeccsen. A Track-be lépve már ment a buli, és a megapásodott régi rajongók együtt énekelték, hogy: Mikor a hobók útjára léptem, ti még kissrácok voltatok...

Hátulról hámoztuk magunkat előre egy jobb hely reményében, de félúton elvesztettük ezt a csatát. Maradt a középmezőny. Voltak ős-hobósok a gyerekeikkel, akik a szüleikkel együtt énekeltek, fiatalok, akik a neten keresgélték ki is az a Döme Dezső és miért előnyös a testtartása.... Minden korosztály képviselve volt. Miért is fontos üzenet ez? Mert Hobo átível generációk között. Ha nem is értik a fiatalok teljesen a Vadászat lemez mondanivalóját, a legtöbb dal azért számukra is egy falat kenyérkénk funkcionál a mai lebutult és ostoba zenei szöveggyártásban (tisztelet a pár kivételnek).

Apropó, Döme Dezső is eljött, igaz, nem a dobok mögé ült, hanem mikrofont ragadott egy dal erejéig. A műsor szépen összefogta a 40 évet, és a dalok sorrendje egyfajta önéletrajzt rajzolt ki. Nagy klasszikusokkal, mint az Mindenki sztár, Kopaszkutya, Országút Blues, 3:20-as Blues, Oly sokáig voltunk lenn vagy a Kőbánya Blues.

Össze se tudom számolni hány HBB koncerten voltam életemben, de péntek este, amikor Hobo színpadra hívta Bill kapitányt, akkor minden érzékszervem a százszoros érzékenységi fokot érte el. Hihetetlen érzés így együtt látni őket a színpadon. Tátrai Tibusz a gitáristen, Póka Egon, ahogy megdöngeti a basszert – látatlanban is tudható, hogy ki játszik éppen, ahogy Bill belesüvít a mikrofonba és előtör a királyi hang, és ahogy Hobo ezt az egészet összefogja és mesterként szórja tanító morzsáit ránk, azt bámuljuk tátott szájjal. Elképesztő karakterek mind, és hihetetlen muzsikusok és művészek.

Gyuszi bácsi azonnal feltolta a hangulatmérőt, ahogy nyomott egy laza HEY-t a mikrofonba, majd beledöngettek a Kőbánya Blues-ba. Láthatóan a régi sérelmeknek már nyoma sincs a zenekaron belül, örömmel és kölcsönös tisztelettel néznek egymásra a színpadon.

A hetvenhez közel (ki előtte, ki már mögötte) egy koncertnek valahogy így kell megszólalnia és így kell lemennie.

Kicsit több mint két órás bulit én, 40 évesen végigállni is alig bírok, ők ott fent pedig apait-anyait beleadva lehozzák a tutit. A gitárszekciót Tibusz mellett Tornóczky Ferenc segítette. Nem az Omega-alapító, hanem az ifjabbik, aki méltó társa volt Tátrai apánknak a gitárpárbajok alatt. Mert bizony olyan oktatás ment a gitáron, hogy az maga volt a hangorgazmus. A dobok mögött Szakadáti Matyi volt, aki fiatalos lendületet rakott bele a dalokba.

A közönség pedig zabálta minden percét a bulinak. Volt együtt éneklés, amikor Hobo lejött a közönség közé és onnan énekelte a Hetediket. Vagy amikor az elhunyt zenészkollégákról emlékezett meg a zenekar, és közösen mondtunk köszönetet nekik a Halálapával.

Vannak koncertek, ahol nem kell külön látványelemekkel készülni, mert a színpadon állók maguk a tökéletes látvány. Nekem semmi nem hiányzott az estéből, csak a sör. Végeláthatatlan sorok a pultoknál, de ennyi embert nem lehet gyorsabban kiszolgálni, szóval ez az én türelmetlenségem volt, nem a hely hiányossága.

Összességében egy tökéletes péntek este volt, mert tisztán szólt a színpad, minden dalt énekeltünk és léggitároztunk és minden pillanatot magunkba szívtunk. Kevés hazai zenekar van, akiknek a koncertjére évente kettőnél több alkalommal is kíváncsi vagyok, de a Hobo Blues Band köztük van/volt.

Mert nem csak rímeket énekelnek, hanem súlyos mondanivalókat – és ez az, amitől a zene megkapja azt az esszenciát, amitől halhatatlanná válnak a dalok. Mert ahogy mondani szoktam, ne csak a szél lobogtassa az énekes pofáját, hanem jöjjön ki abból valami érték is.

Köszönjük a 40 évet, köszönjük a verseket, köszönjük a rock and rollt és köszönjük a sok leckét, amit sikeresen megtanultunk!

A sanzonbizottságnak pedig üzenném, hogy minden eltaposási törekvésük ellenére a Hobo Blues Band 2018-ban is tömegeket képes mozgósítani, és a tagok köszönik szépen kurva jól vannak. Sőt, még mindig tele vannak a tervekkel! Foto: Nagy János
 

Görögh Atus
www.koncert.hu

 

Foto: Nagy János