HOBO

HÍREK

2017.09.17
Jön a lassú vonat

Bob Dylan dalok magyarul

Bob Dylan a 60-as évek elején írt első dalaival felrobbantotta a rockzene szövegírási szabályait és gyakorlatát. Mick Jaggert, John Lennont, Neil Youngot és másokat új útra vezetett. Engem az újvidéki Új Sympozion magyarnyelvű avantgarde irodalmi újságban, 1968-ban közölt Morrison és Dylan-fordítások indítottak el a szövegírás felé.

1978-ban, az első HBB koncerten már játszottam egy dalát, az „I’ts all over now, baby blue”-t, majd ezt követte az „All along the watchtower”.

A „Desolation row” volt rám a legnagyobb hatással, ennek következménye volt az 1968-ban íródott „A Vidám Park éjjeliőre’ szövegem, amiből a Vadászat „Orgiája” nőtt ki 1984-ben.

Háromszor láttam élőben és megdöbbenve észleltem, hogy nem üdvözli a közönséget, nem köszöni meg a tapsot és nem búcsúzik el.

Magyarországon, a zenészek körében leginkább gúnyolódás célpontja volt. Szövegeit nem értették, ma sem érdekelnek senkit,  éneklési stílusán pedig mulatoztak. (Ezekről én is mesélhetnék.) Ma sem értik, hogy-hogy máshol nég mindig tízezreknek játszik? Nálunk mindössze ezren voltak a Budapest Arénában.   

Személyes kapcsolatom sosem volt vele, nem is törekedtem rá,  inkább továbbadom, amit kaptam tőle. Ám Allen Ginsberget ismertem, aki Dylan barátja és mentora volt. 1987-ben ő hozott nekem Dylan folkblues gyűjteményéből egy kazettát. Lemezei, könyvei mind megvannak. Ez a kazetta az egyetlen személyéhez köthető ereklyém.

Dylan nélkül a rockzene nem tudta volna átlépni a hagyományos popzene korlátait, nem véletlen, hogy dalait sokezren dolgozták fel.

Számomra most, ennyi idő után jött el az ideje, hogy a néger bluesok, a Rolling Stones, Jim Morrison, Tom Waits és Vlagyimir Viszockij magyarul énekelt számai mellé rakjam Dylan 15 általam lefordított dalát.