HÍREK

2016.03.02
Csokonai nagyságát énekli meg Debrecenben Hobo

A magyar gavallér

Az előadást Hermann Zoltán Csokonai-szakértő segítségével szerkesztette meg, amit megelőzött több Csokonaival foglalkozó tanulmánykötet és a költői életmű tanulmányozása. A megközelítőleg 90 kiválasztott vers további szelektálása után 32 vers, műfordítás, prédikáció és levél kapott helyet az összeállításban.

Mivel a költő alkotásainak jelentős részét dalformákra írta, ennek tudatában Hobo felkérte Szirtes Edina Mókus zeneszerző-előadóművészt, hogy a versek egy részéhez írjon zenét.

- Ennek következményeképpen abba a hihetetlen helyzetbe kerültem -írja a művész-,  hogy vonósnégyessel fogok játszani, ami kívülállóknak érdekes kísérletnek tűnhet, ám oda vezetett, hogy 70 éves koromban énekórákat kellett vennem. A hihetetlen életszeretet, hazafiság, szerelemsóvárgás mellett kirajzolódott a magyar művészekhez szinte sorsszerűen kapcsolódó kitaszítottság és tragikus vég. Azonban az életmű ezt felülírja és jelentősége megkerülhetetlen a magyar társadalom és művészetek történetében – mondta Földes László Hobo.

A magyar gavallért március 3-án, 4-én és 5-én mutatjuk be a Horváth Árpád Stúdiószínházban.
 

dehir.hu