HÍREK

A Hobo Archívumról

Egy csodálatos utazás és egy boldog ember

– Hogyan született meg a kötet és az archívum ötlete?

– Régóta játszom klasszikus értéket képviselő rockzenét, például Jim Morrisont, Viszockijt, Rolling Stonest vagy verseket, József Attilát, Villont, Ginsberget. Ezek egy idő után akaratomtól függetlenül bekerültek az iskolai oktatásba: bizonyos költőket az én előadásaim alapján oktattak, még a határon túli iskolákban is. A kilencvenes évektől kezdve pedig rengeteg diákot hoztak el az estjeimre, a Katona József Színházba, az Új Színházba, majd ide, a Nemzetibe. Mivel nem foglalkozom a dalok, feldolgozások utóéletével, ezért hozzám csak nagyon későn jutottak el a visszajelzések. Egy idő után megkerestek tanárok, hogy miként lehet hozzájutni ezekhez a felvételekhez, anyagokhoz, így vetődött fel, hogy gyűjtsék egybe a munkáimat. Még felsőoktatási intézményekből is megkerestek, hogy felhasználhatják-e a Vadászatot vagy az I Love You Budapestet a zenetörténeti órákon. Ehhez hozzájárultam, de az, hogy én szedjem össze a dolgaimat, nem volt lehetséges. Sokkal lustább vagyok, sok a dolgom, és nem gyűjtöm a saját munkáimat. Egy idő után azonban annyira megnövekedett a nyomás, hogy tanácsot kértem Hanák Gábortól, a Cseh Tamás Archívum vezetőjétől, és ő is azt javasolta, hogy rakjuk össze legalább virtuális formában ezt az anyagot. De az igazi mélyütés akkor ért, amikor a tévéhíradóban megláttam, hogy egy vidéki iskola osztálytermében az egyik idézetem van felragasztva a falra: „Más nyelven beszélsz, más nyelven írsz, / De magyarul álmodsz, magyarul sírsz.” Ez teljesen ledöbbentett, és beadtam a derekam. Tavaly írtam egy levelet Balog Zoltán miniszternek, beszéltünk, beadtunk egy pályázati anyagot, majd kaptam tizenkétmillió forint támogatást ötszáz kötet és ötszáz pendrive összeállítására, valamint egy honlap, a Hoboarchivum.hu létrehozására. Ide gyűjtötték össze a legfontosabb irodalmi és színházi estjeim, zenei koncertjeim felvételét, dalszövegeimet, fordításaimat, novelláimat, színpadi műveim írott változatait.

– Hogyan állt össze ez a hatalmas anyag?

– Trehány vagyok, képtelen lennék összeszedni az összes dalt, koncertet, fordítást, verset, előadást. A kapolcsi Hobológia Társaság Vándor Lógyűlésein évente mulatság tárgya vagyok a saját közönségem előtt, sírnak a nevetéstől, mert folyamatosan pontatlanul idézek valamit, nem mindig tudom, hogy melyik dalom melyik lemezen van. De engem igazából nem érdekel az, amin túl vagyok. Ezért felkértem öt szakembert, zenei, irodalmi szerkesztőket, akik összegyűjtötték az anyagokat.

– A kiadvány fontos részét képezik a fordítások. Hogyan és miért kezdett el dalszövegeket magyarítani?

– A dolog a Hobo Blues Band 1978-as megalapításától indult. Eleinte csak a nagy mesterek dalait játszottuk. Stones, Doors, fekete blues. Már korábban hozzájutottam Bob Dylan, Mick Jagger szövegeihez angolul, és a saját örömömre elkezdtem őket lefordítani. Egy szót sem tudtam angolul, így igazán sziszifuszi munka volt, de megérte, hiszen így a rock legjobb dalainak tartalma feltárult előttem. Ezt a mélységet szerettem volna átadni élőben magyarul, és úgy tűnt, hogy a közönséget érdekli ez. Ezzel kapcsolatban egyébként számos kellemes emlékem van. Keith Richards szeme felcsillant a Rolling Stones-könyvem és lemezem láttán, az, hogy magyarul játszom a dalait, tetszett neki, de Marina Vlady is értékelte, hogy Viszockij munkái egy más kultúrába is bekerültek, sőt megengedte, hogy használjam a Szerelmem, Viszockij című kötetének részleteit a darabomhoz.

– Hogyan születnek meg a magyar szövegek?

– Sohasem írtam szükségből szöveget, azokat nem én hozom létre, jönnek maguktól. Ha nem, nem írok semmit. Állandóan kavarognak bennem a dolgok, így előfordul, hogy éjjel felriadok és egy fecnire felírok egy sort, ami beugrott. 1992-ben a római-parti strandon írogattam egy franciakockás papírra, majd elmentem telefonálni, és amikor visszajöttem, a következő sort láttam a papíron: „A kanális kígyója fekete vért okád.” Ha nem ismerem meg a kézírásom, nem tudtam volna, hogy én írtam. Nem értettem, hogy miért írtam, mit jelent, és kínomban elkezdtem játszani a rímekkel. Így született a következő sor: „Most ért véget az ötszáz éves blokád” – ami az oroszok távozására utalt és később az I Love You Budapest legfontosabb dalát nyitotta meg. Az ember sose tudja, hogy mikor jön rá a happáré.

– Várnia kell az ihletre?

– Nem nevezném annak, túlságosan fennkölten hangzik. De tény: ilyen szempontból el vagyok kényeztetve, nincsenek válságaim. A legújabb darabom, a Halj meg, és nagy leszel negyven százalékát ki kellett húzni, mert annyit írtam, hogy túl hosszú lett. Azt hittem, a szívem szakad meg. Van három könyvtervem is, ami az elkövetkező öt évben biztosan nem készül el, mert elsősorban játszani szeretek, így amíg bírom fizi­kailag, és a közönség nem hagy el, addig játszom.

– Visszatérve a kiadványra: Úton lenni a boldogság a címe, pedig ha jól tudom, eredetileg Hobológia lett volna.

– A hobológiát egy néhai költő barát, Mózsi Ferenc, viccből találta ki, de ebben az országban nem értik az öniróniát. Így a hobológusok – állítólag már ilyenek is vannak – tiltakozása ellenére más címet kapott a gyűjtemény.

– Így tehát mégis a Kerouac-idézet mellett döntöttek. Miért?

– A sor eredetileg nem Kerouactól származik, igazából ez egy amerikai hobo duma, amit már Jack London is használt, és Morrison is átvette. Ennek a sornak több értelme volt, mintha magamtól idéztem volna, hiszen ez is jelzi, hogy a gyűjtemény szélesebb utat jár be, mint az én pályám.

– Ez a címadás annyiban szintén lehet önironikus, amennyiben egy ilyen kötet az úton levés helyett sokkal inkább a megérkezésről szól.

– Megérkezésről szó sincs, ezzel a kiadvánnyal sem fogok lezárni semmit, inkább megvárom, amíg az majd akaratomtól függetlenül befejeződik. Viszont ha mindenképpen ideologizálni kellene a címet, akkor ez a sor üzenet lehetne mindazoknak, akik keresik céljukat vagy helyüket, esetleg magukat, és várják, hogy történjen velük valami.

– Azt sem érzi, hogy ezzel a kötettel lényegében kanonizálták a munkásságát?

– Ne mondjon ilyeneket, mert ez nem illik egy csavargóhoz. Azt szokták mondani, hogy klasszikussá merevedtem, de ezt sem tudom komolyan venni. Csak azzal foglalkozom, ami épp történik velem, évente száznegyven előadásom van, közben írok. Ez a legfontosabb.

– Azon szokott gondolkodni, milyen érdekes, hogy a rengeteg támadás és üldöztetés ellenére most mégis kapott támogatást e kötet létrehozására?

– E gyűlölködő világban most kaptam valami olyat, amivel elismerték a majdnem ötven éve indult utamat. Büszke vagyok, mert ilyen gyűjteménye még a Rolling Stonesnak sincs. Azt szeretném, ha ezek a munkák elérnék céljukat, és eljutnának a diákokhoz. Az elmúlt huszonöt évben egyébként számos olyan személy került politikai hatalomra, akik fiatalabb éveikben rendszeresen jártak Hobo Blues Band-koncertekre vagy az irodalmi estjeimre, olvasták az írásaimat, és később díjakat, így Kossuth-díjat adtak. Ám az 1984-ben megjelent Vadászat című koncertlemez filmtervére sohasem kaptunk pénzt, mert az, szemben az István, a királlyal, még mindig minden hatalmat irritál. És ma is nap mint nap érnek támadások, ezek inspirálták 1988-ban Halj meg és nagy leszel dalt: „A törpék leköpnek, a patkányok marnak, mindennapi műsor, ne menj a falnak.” Jelenthettek-jelentenek, tehettek-tesznek, írhattak-írnak akármit, a közönség sohasem hagyott el.

– Csak a közönség szeretete az, ami számít?

– Mindig nagyon közel megyek a közönséghez, akár koncertről vagy a Nemzeti Színház színpadáról, akár egy kocsmáról, templomról vagy börtönről van szó. Ez valamiért tetszik nekik. De őket kell megkérdezni, hogy ezt miért viselik el, hogy miért nem unnak még.

– Milyen tervei vannak?

– Nem tervezek, csinálom, ami jön. Jól érzem magam, rengeteg szeretetet kapok a családomtól és a közönségtől. Van egy káprázatos zenekarom, a Hobo és Bandája, a Nemzeti Színházban harmadik éve azt csinálok, amit akarok. Ez egy csodálatos utazás, és én tényleg boldog vagyok.

magyarhirlap.hu