HÍREK

2019.07.31
Utószó Kapolcshoz

Három kilóval nehezebben

Tisztelt Közönség, kedves Ismerősök és Ismeretlenek!

 

Véget ért 27. jelenlétem a Művészetek Völgyében. Ha nagyképűen a „Hobológiai Társaság Vándor-Lógyűlése” 10 találkozóját is beleszámítom, 21 fellépésem volt.

A végeredmény katasztrofális, hazaérve ráálltam a mérlegre és az 3.1 kilogrammal többet mutatott, mint tíz nappal korábban.

Minek köszönhető ez? A közönség kegyetlen és kíméletlen szeretetének, amely  idén is kolbászok méterszámra való ajándékozásában nyilvánult meg. Volt olyan nap, hogy két bizonyos hobológus, egymástól függetlenül 2, illetve másfél méter szárazkolbásszal ajándékozott meg. Másnap egy túrkevei hobológus vascső keménységű, pompásan fűszerezett csomagocskájával taszított az erkölcsi hulla helyzetébe, mert még kenyeret sem ettem hozzá. Hogy nem jutottam a „hordóhasú Falstaff” állapotába, azt Ottó Tivadar hangmérnök barátomnak köszönhetem, aki naponta mellém állt a pusztításban.

Ezt a délutánonkénti atomtámadást még valahogy átvészeltem volna, de valahogy több tábla csokoládé is eljutott hozzám és ez felőrölte a szovjet partizánoktól tanult hőiességemet, ami minden áldott este Kapolcson, Katlan Tóninál sülkolbász, friss kenyér, csirkepaprikás, tócsni és hatalmas gyümölcstálak társaságában gerinctelen megalkuvásba süllyedt.

Mivel Lenin szerint a tehetségtelenséget csak a szorgalom pótolhatja valamennyire, délelőttjeim a versek és dalszövegek órákon át tartó „seggelésével” és az ehhez kapcsolódó mérhetetlen önsajnálattal teltek. (Bocsánat, de még nem hevertem ki a tíz napot és nem  jut jobb kifejezés eszember.)

Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, hogy ismét eljöttek és néhány hobológus délutánonkénti horkolását leszámítva, a Vándor-Ló gyűlések békésen lementek, sőt a közönség megértéssel fogadta azt a bejelentésemet, mellyel a hobológiát a tudományos szocializmus jelentőségéhez hasonlítottam, hiszen, mint tudjuk, a tudszoc az összes tudományt segédtudományaként használta, beleértve a matematikát, a fizikát és a marxizmus-leninizmust. (Ez utóbbi kissé túlzásnak tűnik.)

Tíz este tízféle előadás, ki tudja hányadszor? A soha nem csökkenő hiúságom, hogy szavatartónak és - hajlott korom ellenére - fáradhatatlannak tűnjek, belehajszolt ebbe az őrültségbe, amit még élveztem is.

Megható volt az estek fogadtatása, utólag egyiket sem tudom kiemelni, mindegyiket élveztem.

Egyetlen csúcspontot azonban megemlítenék. A „Túl az Óperencián” dal előadása közben, ennél a résznél, hogy:

„…Most a Farkas elővett egy csekkfüzetet,

Sűrű puszik között egyre csak fizetett,    

Addig-addig vett új ruhát és kalapot,

Míg a szegény Farkas végül felfalatott…” - úgy éreztem, hogy nem éltem hiába.

Köszönöm kedvességüket, kitartó jelenlétüket és igérem, mindent megpróbálok, hogy a jövő évi, 30. Művészetek Völgye fesztiválon is  mutogathassam magam Önöknek.

Addig is szeretettel üdvözlök Mindenkit!

Hobo